Elkapták a tompai gyilkosság gyanúsítottját

2009. november 17., kedd 10:57 |

Az őrizetbe vett 29 éves kelebiai férfi elismerte a bűncselekményt.

Elfogtak hétfőn egy 29 éves kelebiai férfit, akit a november elején történt tompai hármasgyilkosság elkövetésével gyanúsít a rendőrség.

A brutális bűncselekmény feltételezett tettesét azután fogta el a külön erre az ügyre létrehozott nyomozócsoport, hogy a hétvégén befejezték a rekordhosszúságú helyszínelést a hármas gyilkosság helyszínén.

A hétfő délután elfogott férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, mondta az Indexnek Mihályné Bornemisza Eleonóra rendőrőrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A gyanúsítottat őrizetbe vették.

Három halott

Egy tompai lovastanyán még november elején brutális kegyetlenséggel megölték egy család három tagját, egy idős házaspárt és negyven éves lányukat. A családfő holttestét a főépületben, megkötözött feleségét és lányát a pajtában, egy autó csomagtartójában találták meg. A férfi évek óta súlyos beteg, mozgáskorlátozott volt, korábban jól menő vállakozásai voltak, családja korábban jó anyagi körülmények között élt.

A Kecskeméti TV értesülése szerint a gyanúsított férfi korábban a család alkalmazásában állt.

A súlyos bűncselekmény helyszíne, a panzióként majd lovastanyaként működő ingatlan Tompa határában, a határ közelében található. A család itt lakott, több generáció is élt a kétszintes nagy házban. Az áldozat, a 65 éves K. József és 62 éves felesége a szomszédos Kelebiába volt bejelentve, mindeki jól ismerte. A gyilkosság harmadik áldozata, K. József 41 éves lánya is a házban élt két iskolás gyerekével és férjével – ők megúszták a mészárlást, mert nem voltak otthon.


Két-Kovács Fogadó, Tompa, Alsósáskalapos tanya 45 nagyobb térképen való megjelenítése

A rendőrség több emberen, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberöléssel gyanúsítja a férfit, arról egyelőre nincs információ, hogy a gyanúsított egyedül, vagy esetleg egy vagy több társával követte el a gyilkosságokat. A rendőrség eredetileg több tettes ellen nyomozott. Arról sincs hír, hogy a család tulajdonában lévő, elrabolt Mercedes személygépkocsi előkerült-e – meg nem erősített hírek szerint az autó előkerült.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ma délután kettőkor rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a nyomozásról, megerősítették a sajtóinformációkat.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Ma temetik a Tompán megölt család tagjait - 2009.11.11.
A tompai önkormányzat támogatja az életben maradt családtagokat.
Tompai hármas gyilkosság: nyomozócsoport alakult - 2009.11.10.
Tovább folyik a helyszínelés, minden apró nyomot rögzíteni kell, mert az elkövetők a házban és a melléképületekben is megfordultak.
Koponyatörés és agyzúzódás okozta a tompai áldozatok halálát - 2009.11.09.
A rendőrség még mindig keresi a tanyáról eltűnt Mercedest, a gyilkosok ezzel menekülhettek el.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!