Lőegyletbe járt a lövöldöző gyógyszerészhallgató
További Bulvár cikkek
A pécsi lövöldöző zárkózott, magába forduló, visszahúzódó személyiség, akinek zűrös ügyei voltak - így jellemezte évfolyamtársát az egyik, neve elhallgatását kérő orvostanhallgató az MTI-nek. Az egyetemi hallgató tudomása szerint az elkövető alkohollal kapcsolatos problémákkal is küszködött.
Egy csoporttársának anyja azt mondta az MTI-nek, hogy a lövöldöző többször megfenyegette a vele egy gyakorlatra járókat, hogy agyonüti vagy megfojtja őket.
G. Ákos, a pécsi egyetemen lövöldöző 23 éves férfi korábban az intézmény Természettudományi Karának (TTK) kémia szakára járt. Egy korábbi, kémia szakos csoporttársa az Indexnek elmondta, az elkövető roppant feszült, ideges alkat volt, dobolt a lábával, tollával. Korontos Zoltán, Pécs rendőrkapitánya az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy csütörtökön is épp ezért küldték ki az óráról. Valószínűleg szó nélkül távozott a teremből, majd rövid időn belül visszatért és lövöldözni kezdett.
Az elkövetőről az is kiderült, hogy látványosan izzadt, ezért gyakran, akár órákon is befújta magát dezodorral. "Kevesen beszélgettek vele, mert világosan látszott, hogy nem volt százas. Talán velem beszélgetett a legtöbbet" - fogalmazott a csoporttárs. A későbbi ámokfutót 2007 nyarán, a TTK-s gólyatáborban ismerte meg, ahol a szálláson egymás melletti ágyat kaptak. Forrásunk a lövöldözés idején a pécsi egyetem területén volt, ott értesült arról, hogy G. Ákos lövöldözött.
Az elkövető gyakran beszélt arról is, hogy szívesen menne külföldre, mert itthon nem tud kibontakozni, nem ismerik el a tehetségét.
"Amikor megismertem, ő már a kémia szakra járt. Egy évvel azelőtt kezdte levelező szakon, majd átjelentkezett nappali tagozatra. Ekkor ismertem meg a gólyatáborban. Utána még két-három hétig járt hozzánk néhány órára, de aztán nem folytatta, így minden tárgyból megbukott. Mivel a tárgyakat háromszor egymás után fel lehet venni, ezért rákövetkező szeptemberben újra megjelent az egyetemen, megint elkezdte a kémiát, és pár hét után megint abbahagyta. A rákövetkező évben, vagyis amióta ismertem, már harmadszor ugyanezt megcsinálta. Ez után jelentkezett a gyógyszerész szakra, ezért volt idén, 23 évesen újra első éves" - fogalmazott.
A fegyvertartás szabályai
Az úgynevezett fegyvertörvényt 2004-ben fogadták el, eszerint külön engedély kell a fegyver megszerzéséhez és a tartásához. Az engedélyt az illetékes rendőrkapitányság adja ki, ennek feltétele többek között a 18. életév, büntetlen előélet és egészségi alkalmasság. Fegyvertartási engedély önvédelem, munkavégzés, céllövészet, oktatás, sportlövészet, személy- és vagyonvédelem, valamint vadászat céljából adható. A vizsgára írásban kell jelentkezni, és pontosan meg kell jelölni, milyen jellegű fegyverre szeretnénk engedélyt kérni.
(forrás: kormányzati portál)Ákos már 2007 nyarán a gólyatáborban említette nyilatkozónknak, hogy neki Gilbert-kórja van. Ez egy alkohollebontással kapcsolatos örökletes kórkép.
A neve elhallgatását kérő diák szerint a mackós testalkatú fiatalember nagyon sokat beszélt arról, hogy a küzdősportokat kedveli és hogy testépítéssel is foglalkozik, sőt, azt is említette, hogy szeretne egy fegyvert, és az ahhoz szükséges vizsgákat is letenné.
Az elkövető azóta fegyvertartási engedélyt szerzett sportlőfegyverre, és az Első Pécsi Polgári Lőegylet tagjaként több lövészeti versenyen is részt vett. Egy július eleji megmérettetésen, központi gyújtású pisztoly kategóriában második helyezést szerzett.
Gadó György, a lőegylet vezetője szerint a fiú közepesen tehetséges lövész volt, másfél-két éve járt a klubba és idén tavasszal szerzett fegyvertartási engedélyt. "Egy csehszlovák gyártmányú, kilenc milliméteres maroklőfegyvere volt" - mondta a lövészegylet vezetője, akit nagyon lesújtott, hogy a klubtagok közül került ki az elkövető. Ő azonban nem tapasztalta, hogy a fiatalember zavart lett volna. "Volt, hogy heti rendszerességgel járt, máskor csak egy hónapban egyszer, de soha semmilyen fura magatartást nem tapasztaltunk nála. Több éve járt egyetemre, és több nyelven beszélt. Arról azonban nem tudok arról, hogy barátkozott volna valakivel a klubból" - tette hozzá.
Dakos József, a Baranya megyei rendőrfőkapitány délután fél ötkor az újságírókkal a helyszínen közölte, hogy a vizsgálat eddigi adatai szerint az elkövető hallgató húsz társával együtt laborgyakorlaton vett részt a biofizikai intézetben, ahol egyszer csak felállt és kiment, majd saját fegyverével tért vissza, egy 9 milliméteres Parabellum lőfegyverrel és lövöldözni kezdett. Még vizsgálják, hogy a tettes hány lövést adott le, de a Parabellum tárjába 15 lőszer fér - tette hozzá az MTI szerint. A tábornok szerint az elkövetés indítékát még mindig vizsgálják, valamilyen belső okra, beilleszkedési problémára gyanakodnak.
A Figyelőnetnek nyilatkozó Finszter Géza büntetőjogász szerint a bűntényről rendelkezésre álló információk alapján tényleges életfogytiglant is kaphat a lövöldöző. Azonban ha a szakértői vizsgálat kimutatja, hogy pszichésen beteg, egy zárt intézetbe küldhetik kezelésre.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.