Vádat emeltek a kaposvári iskolai verekedő ellen
Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy 18 éves fiatalember ellen, aki a tanév elején megvert egy diákot az egyik kaposvári középiskolánál.
Fekete Róbert főügyészségi ügyész elmondta: a vádlott lánytestvére és a fiú a tanév elején osztálytársak voltak. A későbbi áldozat a fiatalember testvérét több alkalommal is sértegette, ütögette, előfordult az is, hogy az iskola folyosóján szándékosan meglökte őt a táskájával.
A vádlott szeptember 17-én elkísérte lánytestvérét az iskolához, hogy felelősségre vonja a fiút. Iskolakezdés előtt odament hozzá, a nyakát a kezével átfonta, így vezette ki őt a bejáratánál található padhoz. Felelősségre vonta, mert szerinte flegmán viselkedett. Ettől a vádlott indulatba jött, több alkalommal is nagy erejű ütést mért a padhoz szorított sértett fejére, illetve testének bal oldalára. A verést azért hagyta abba, mert testvére erre kérte, elhúzva őt a helyszínről.
A fiúnak a lépén repesztett sebzés keletkezett, ennek következtében belső vérzés alakult ki. Az elszenvedett sérülések miatt a fiú közvetett életveszélyes állapotban volt, gyógyulása négy hétig tartott.



