Idén ölték meg a legtöbb újságírót

2009. december 17., csütörtök 06:29

Idén esett gyilkosság áldozatává a legtöbb újságíró - derül ki az újságírók védelmével foglalkozó, New York-i székhelyű, független nonprofit szervezet (Committee to Protect Journalists - CPJ) jelentéséből, amelyet a csoport csütörtökön tesz közzé.

2009-ben eddig 68 újságírót öltek meg. Ez a szám 60 százalékos emelkedést mutat az előző év adataihoz képest, amikor 42 médiamunkatárs erőszakos halálát regisztrálták. Az idei évlöp tehető felelőssé, amelynek során 57 embert, köztük 30 újságírót öltek meg egy rivális klánok közötti leszámolásban.

Robert Mahoney, a CPJ helyettes igazgatója elmondta: feltűnő, hogy az esetek háromnegyedében kifejezetten a munkájuk miatt érte támadás a meggyilkolt újságírókat, és nagy általánosságban - az esetek 85 százalékában - a bűntettekért nem vontak felelősségre senkit.

Mahoney szerint a 2009-es adatok aggasztó trendre utalnak, különösen Szomáliában, ahol a sajtó kilenc munkatársát ölték meg. Pakisztánban négy újságíróval végeztek, a harmadik legtöbb újságírógyilkosságot pedig Oroszországban követték el, ahol a sajtó három munkatársát érte halálos támadás.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Iskolásokat és tanárokat ejtettek túszul a Fülöp-szigeteken - 2009.12.10.
A húsz bűnöző élőpajzsnak használja a túszokat.
A Fülöp-szigeteki emberrablók elengedtek 9 túszt - 2009.12.11.
Azzal fenyegetőznek, hogy ha a rendőrség támadást indít ellenük, akkor kivégzik túszaikat.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés