no

Tizenkét év börtön a kínai tigrisgyilkosnak

2009.12.22. 13:43
Tizenkét évet kapott egy falusi férfi, aki megölte és társaival megette az indokínai tigris egyik utolsó példányát Kínában. A férfi azzal védekezett, hogy csak önvédelemből végzett a védett állattal.

Tizenkét év börtönt kapott Kínában az a falusi férfi, aki a délnyugati Jünnan (Yunnan) tartományban megölte, majd társaival elfogyasztotta a térség talán utolsó indokínai tigrisét, amely védett állat, adta hírül a kínai sajtó kedden.

Az eset még februárban történt, amikor a tartomány Mengla megyéjében Kang Van-nien (Kang Wannian) a laoszi határhoz közel vízhordás közben meglátta a ritka vadat. Elmondása szerint önvédelemből lőtt, de az őt terhelő bizonyítékok másról árulkodtak.

Kang egy társa jelenlétében halálosan megsebesítette a tigrist, amit öt másik falubelivel együtt feldaraboltak, hazaszállították és megették. Korábbi híradások szerint a két férfi, Kang és Kao (Gao) önként adta fel magát a rendőrségen, még júniusban.

indochinese tiger

A helyi bíróság 10 év szabadságvesztésre ítélte Kangot a ritka állat elejtéséért és további két évet szabott ki illegális fegyverhasználatért. A férfit az állami védelem alatt álló ragadozó "kivégzéséért" 480 ezer jüan (12,5 millió forint) kártérítésre is kötelezte. Négy társát a darabolásért és a hús elfogyasztásáért, az állat maradványainak rejtegetéséért, illetve a bűncselekmény elhallgatásáért háromtól négy évig terjedő börtönre ítélték. Két másik falubeli ellen megszüntették az eljárást.

Az indokínai tigrisből kevesebb mint ezer élhet Laosz, Vietnam, Kambodzsa, Thaiföld és Mianmar erdeiben. Kínában az egyetlen - lelőhelye szerint ismert - példány épp ezen a területen élt, vagy él. 2007-ben készült róla fénykép, állította egy jünnani újság korábban. Egyelőre tehát valószínűsíthető, de nem bizonyított, hogy a Menglában elfogyasztott ragadozó volt a kínai földön élő utolsó indokínai tigris.