Orvvadászok kegyetlenül végeztek ki őzeket

2010.01.20. 09:50 Módosítva: 2010.01.20. 09:50
A Délmagyar információi szerint orvvadászok brutálisan öltek meg őzeket és vaddisznókat. Az állatkínzókat elfogták.

Az orvvadászok hurkokat helyeztek el Algyőnél a Tisza árterében, azokon a csapásokon, ahol az őzek és vaddisznók járnak - írja a Délmagyar. A vadászati törvény szerint tilos a vadat csapóvas, hurok, horog alkalmazásával, veremmel, méreggel megölni. Balog Sámuel, a Hód-Mezőgazda Zrt. Hód-Mező Vadászegyesületének vagyonvédelmi vezetője - ezé a cégé a szóban forgó nagyfai rész a Tisza-ártérrel - a Délmagyarnak elmondta: a hurkozás az egyik legbrutálisabb vadászati módszer. "A vadorzók csónakkal jöttek a zsákmányért. A csapdába esett őzeket a helyszínen megnyúzták, bőrüket és fejüket a Tiszába dobták – mondta Balog.

A cég már rég óta gyűjtötte a bizonyítékokat az orvvadászok ellen, többek között vadfigyelő kamerákat szerelt fel a fákra. A szegedi rendőröket is ők értesítették, akik január 7-én elfogták a két algyői férfit. Az orvvadászokkal szemben lopás és állatkínzás, egy volt helybéli politikus ellen pedig – aki korábban önkormányzati képviselő volt – orgazdaság bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás. Az orvvadászok körülbelül 2 millió forint kárt okoztak.

A vadorzók fél óra alatt 20–30 ezer forintot is kereshettek. A büntető törvénykönyv szerint állatkínzásért, illetve orgazdaságért 2 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.