Fejek hullhatnak M. Róbert eltűnése miatt

2010. január 25., hétfő 09:00 |

A Népszabadság információi szerint hétfőn befejeződik az a belső vizsgálat, amit Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány rendelt el a házi őrizetből eltűnt M. Róbert ügyében.

Több rendőr, alosztályvezető és váltásparancsnok mulasztásának következményeként tudott megszökni a házi őrizetből M. Róbert. Egyesekkel szemben felvetődik a kötelességszegés szolgálatban katonai bűncselekmény gyanúja is, írja a Népszabadság.

A szökés idején szolgálatban volt járőrök közül többen nem is tudtak arról, hogy nekik ellenőrizniük kellene M. Róbertet. A BKV-sztrájk nyomán kialakult szolgálatszervezési problémák és más leterheltségek miatt vezetőik egyszerűen nem adtak nekik erre vonatkozó parancsot. Így történhetett meg, hogy a rendőrség csak vasárnap este észlelte Magyar eltűnését, noha a férfi – felesége bírósági vallomása szerint – már péntek éjszaka vagy szombat reggel elment otthonról.

A BRFK belső ellenőrei tucatnyi rendőrt hallgattak ki a hétvégén.

M. Róbert január 16-án reggel tűnt el XIII. kerületi lakásából, ahol házi őrizetben volt, mivel előzőleg már három évet folyamatosan előzetes letartóztatásban töltött, de ügyében még nem született elsőfokú ítélet sem. Szökését, ami jogilag nem minősül fogolyszökésnek, hiszen nem a hatóság őrizetéből tűnt el, csak január 17-én este észlelték, a perét tárgyaló bíró pedig további két nappal később értesült róla.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Másfél napig rá se néztek M. Róbertre - 2010.01.21.
Nyomkövető karperecből nincs a magyar rendőrségnek. 24 órás felügyelet helyett eseti ellenőrzést rendeltek el M. Róbert esetében, akit többek között Ragyás Tóni megölésével vádoltak.
Nem a rendőrök hibáztak M. Róbert szökésénél - 2010.01.20.
Megszökött Ragyás Tóni gyilkosa - 2010.01.19.
A fekete sereg hírhedt vezetője, M. Róbert a házi őrizetből tűnt el, elfogatóparancsot adtak ki.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!