Elégethetik a hindu férfit Nagy-Britanniában

2010. február 10., szerda 14:16 |

Egy 71 éves hindu férfinak sikerült elérnie, hogy halála után szabadtéri máglyán égethessék el a testét Nagy-Britanniában. A férfi még 1958-ban érkezett a szigetországba, három bíróságnál is próbálkozott, míg a londoni fellebbviteli bíróság a javára döntött.

A londoni Fellebbviteli Bíróság engedélyezte egy idős hindu férfinak, hogy halála után a hagyomány szerint szabadtéri máglyán égessék el a testét Nagy-Britanniában.

Davender Ghai 1958-ban érkezett a szigetországba Kenyából, és később megalapította az Anglo-ázsiai Baráti Társaságot. Amikor 2006-ban először kérvényezte holttestének elégetését, a brit hatóságok elutasították arra hivatkozva, hogy ezt nem teszik lehetővé a jogszabályok. A 71 éves férfi 2009. májusában is veszített a londoni Felső Bíróságon, ezután fordult a Fellebbviteli Bírósághoz.

Ghai örült a döntésnek, bár mint mondta, a jogi küzdelem fizikailag, lelkileg és pénzügyileg is kimerítette. "Ha holnap meghalok, akkor békében fogok elmenni, mert tudom, hogy jó lesz a távozásom. Mindenkinek úgy kellene élnie és meghalnia, ahogy vallása szerint való. És az én vallásom, az én hitem szerint a máglyán való elhamvasztás a helyes" - mondta a férfi a bíróság épülete előtt.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!