Országos pedofilbotrány Németországban

2010. február 16., kedd 12:12

Naponta nő a németországi katolikus iskolák száma, ahol a paptanárok szexuálisan molesztálták a diákokat. Az igazságügyi miniszter 30 évre növelné az elévülést.

Újabb cikkünk ebben a témában:

A Vatikán szerint a pápa testvér alatt nem bántalmaztak gyerekeket - 2010.03.07.
A közlemény szerint még azelőtt zaklatták a regensburgi kórusban a gyerekeket, hogy a pápa bátjya átvette a vezetést.

A jezsuita rend által kirendelt, az ügy felderítésével megbízott ügyvéd egy keddi interjúban beszámolt arról: egyedül nála több mint 100 áldozat jelentkezett a berlini Canisius gimnáziumból és más katolikus iskolákból. Egy másik berlini ügyvéd – aki ugyancsak több korábbi érintett érdekeit képviseli – közölte: védencei számára 10 ezer euróig terjedő kártérítést követel a jezsuita rendtől.

Egy nappal korábban a berlini iskola igazgatója sem zárta ki, hogy az egykori paptanárok által megrontott áldozatok száma háromszámjegyű lehet. A Canisius gimnáziumban korábban arra derült fény, hogy 1975 és 1983 között két tanár több mint 30 diákkal szemben erőszakoskodott. Később egy harmadik is beismert hasonló bűncselekményeket diákjai terhére.

A berlini gimnáziumban történteket az igazgató, Klaus Mertes atya január végén tárta fel az iskola diákjai előtt. Mertes már korábban tudomást szerzett a visszaélésekről, és ezért választotta a nyilvánosságot.

Közben hasonló, ugyancsak korábbi szexuális visszaélésekről érkezett hír egy hamburgi, egy bonni és egy Fekete-erdei jezsuita gimnáziumból is. Keddi sajtójelentések szerint hasonló eset történt egy evangélikus egyházközségben is, ahol a helyi kántor egy 14 éves kislányon követett el erőszakot.

A jezsuita rend megbízottja, Ursula Raue a hét közepén terjeszti elő a történtekkel kapcsolatos ideiglenes jelentését. A rend szóvivője közölte, hogy nem zárkóznak el kártérítések kifizetésétől. Thomas Bush hangsúlyozta, hogy előbb az áldozatokat kívánják meghallgatni. Az ügyben eljáró másik ügyvéd azt hangoztatta: az általa képviselt személyek nem elégednek meg a bocsánatkéréssel, hanem kártérítést követelnek. Manuela Groll peren kívüli megegyezésre számít.

Korábban a Canisius gimnázium igazgatója után a németországi jezsuita rend is bocsánatot kér a történtek miatt, a Vatikán szóvivője, Federico Lombardi atya pedig azt nyilatkozta: a Szentszék teljes mértékben támogatja a visszaélések felderítését.

Németországban sajátos vita kezdődött a szexuális bűncselekmények elévülési idejéről. A konzervatív CDU/CSU Bundestag-frakciójának helyettes vezetője kedden kijelentette: a konzervatív pártok kezdeményezni kívánják az ilyen jellegű bűncselekmények elévülési idejének meghosszabbítását. Günther Krings szerint mindezzel az áldozatok védelmét kívánják erősíteni.

Egy nappal korábban a bajor igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a gyermekeken elkövetett szexuális bűntettek elévülési idejét 30 évre kell emelni. A liberális szövetségi igazságügyi miniszter, Sabine Leutheusser-Schnarrenberger viszont egy keddi interjúban óva intett az "elsietett lépésektől."  Súlyos szexuális bűncselekmények esetében Németországban az elévülési idő 20 év.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kinek a papné? - Szexbotrányok, pedofília, cölibátus a katolikus egyházban - 2002.05.03.
A papok szerelmi élete mindig is élénken foglalkoztatta a publikumot - elég csak a klasszikus anekdotákra és egy régi szólásmondásra utaljunk, miszerint benne van, mint pap gyerekében a paternoster. Manapság azonban olyan tömeges és szégyenletes ügyek kerülnek terítékre, amelyeket nem lehet az eddig megszokott kedélyességgel, illetve az egyházi hatóságok részéről a szőnyeg alá söpréssel elintézni.
Pszichológusokkal szűrné ki a Vatikán az éretleneket - 2008.10.30.
Az éretlenség kategóriájába sorolják az erős gyökerű homoszexuális tendenciákat is.
Letartóztattak egy pedofil papot Ausztráliában - 2008.09.03.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!