Két napja nincs fűtés egy tapolcai panelben
Az E.ON a társasház több millió forintos tartozása miatt kikapcsolta a gázellátást egy tízemeletes panelházban Tapolcán, ahol így két napja nincs fűtés és meleg víz. Az önkormányzat azt ígérte, hogy megsegíti a bajba jutott házat.
Száz család két napja nem jut fűtéshez és meleg vízhez Tapolcán egy tízemeletes panelházban. A gázszolgáltató E.ON Hungária Zrt. a ház hárommillió forintos tartozására hivatkozva kikapcsolta a gázellátást, a Kazinczy utca 13. szám alatti panelházban, mondta Nyírő Lajos, a ház közös képviselője.
A ház képviselője "igazságtalannak és tisztességtelennek" tartja az eljárást, mert a kikapcsolásról ugyan értesítették őket, de előtte tárgyalási lehetőséget sem adott az E.ON a lakóközösség vezetőinek. Az E.ON-nal lehetetlen tárgyalni, mert nem sikerült elérniük egy felelős vezetőt, mondta.
Nyírő Lajos szerint a száz család közül nyolcvan rendszeresen és pontosan fizette és fizeti a szolgáltatásokat, velük szemben különösen durvának és jogtalannak tartja az eljárást. Hozzátette, hogy a maradék húsz család összesen 6,8 millió forintnyi közös költség befizetésével maradt el, ha ezt megkapták volna, akkor a lakóközösség is rendezhetné a gázszámlát.
Császár László, Tapolca fideszes polgármestere elmondta: a vis maior helyzetre tekintettel az önkormányzat kifizetné a ház tartozását az E.ON-nak, a lakóközösség majd később törleszt nekik a lakáskasszából. Ennek a törvényes megoldási lehetőségéről a jegyző most egyeztet, már felvették a kapcsolatot az E.ON-nal is, tette hozzá a polgármester.
Egyházy Nikolett, az E.ON Hungária Zrt. sajtóreferense azt mondta, hogy 2009 nyara óta már hat fizetési felszólítást küldtek a társasház vezetőinek, a tartozásuk már a négymillió forintot közelíti. Megjegyezte, hogy még csak részletfizetési kedvezményt sem kértek sosem. A sajtóreferens rámutatott, hogy társasházként működő lakóközösségről van szó és nem egyedi lakások összességéről, így nem vonatkozik rájuk a téli szolgáltatás-kikapcsolási tilalom.



