Brutálisan meggyilkoltak egy családot Tényőn

2010.03.15. 20:44 Módosítva: 2010.03.16. 08:33
Hétfő este egy rokon találta meg egy család négy tagjának, köztük egy 5 és egy 8 éves kislánynak a holttestét a Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn.

Négyes gyilkosság történt Tényőn, két felnőttet és két gyermeket találtak holtan hétfőn a Győr-Moson-Sopron megyei községben, egy házban.

A házaspárra, valamint két kisgyermekükre a férj testvére talált rá hétfő este hét óra után otthonukban, ő értesítette a rendőrséget.

Egy rendőr vérfürdőként írta le a helyszínt, név nélkül azt mondta az MTI-nek, szúró- vagy vágóeszközökkel végeztek az áldozatokkal. A Kisalföld úgy értesült, fejsze és motoros fűrész volt a gyilkos fegyver.

Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrkapitányság szóvivője kérdésünkre azt mondta, hogy az áldozatok egy 5 és egy 8 éves kislány, illetve 36 éves édesapjuk és 37 éves édesanyjuk volt. Bővebb tájékoztatást kedd reggelre ígért.

A Kisalföld.hu szerint a férfi és a nő belsőépítész volt.

Este 10 óra körül a rendőrség felszámolta a falu központjában lévő ellenőrzőpontot, ahonnan korábban senkit nem engedtek tovább az Árpád utcába, ahol a gyilkosság történt.

Tudósítónk éjjel nem látott sok rendőrt a környéken, de a házat nem tudta megközelíteni a lezárás miatt.

Kedd reggel, amikor már a helyszín közvetlen közelébe engedték az újságírókat, az MTI tudósítója azt láthatta, hogy egy félkész házban élt a meggyilkolt család. Az épület falai még vakolatlanok, itt-ott építőanyag-halmok állnak. A ház, ahol a gyilkosság történt, Tényőnek a főúttól távolabbi végén áll, három-négy háznyira a település végét jelző táblától.

A család egyik ismerője az MTI-nek a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő mérnökként dolgozott.

Tudósítónk beszélt a tragédia közelében lakóval, aki azt mesélte, hogy este fél 7-7 körül érkezett a család házához két mentő és rengeteg rendőrautó.

Ugyan nem látta egész nap a családot, ami nem kirívó, de gyanús dolgot sem észlelt. A család ikerházban lakott, aminek másik fele az apa testvérének tulajdona.

Nem álltak szoros kapcsolatban, csak köszöntek egymásnak, mióta a család két éve Tényőre költözött.

A szomszéd elmondása szerint normális életet éltek, átlagos a házuk, átlagos autóval jártak, a kertben két nagy kutyát tartottak.

Varga Gábor Kálmán, Tényő polgármestere hétfőn este a Hír TV-nek még leszámolásról beszélt, kedd reggel az MTI-nek már családi drámát valószínűsített. Úgy vélte, a bűncselekmény nem etnikai jellegű volt.

A család hat éve költözött Tényőre, és mivel a szülők Győrben dolgoztak, a helyiek többsége nem igazán ismerte őket, közölte a polgármester, hozzátéve, hogy haragosukról sem tudnak.


Nagyításhoz klikk ide!

1994-ben és 2000-ben történt hasonló Magyarországon

1994-ben Magda Marinkó követett el hasonlóan brutális gyilkosságot. A 42 éves Z. Nagy Bálint szegedi cukrászt, a feleségét, valamint 10 és 16 éves gyereküket ölte meg.

2000-ben egy 28 éves hódmezővásárhelyi férfi követett el négyes gyilkosságot. Azt mondta, azért tette, mert úgy érezte, ölnie kell.

Először Hódmezővásárhelyen 27 éves alkalmi barátnőjét, egyébként munkatársát megfojtotta, majd elvágta a torkát, utána, de még aznap élettársához ment Békéssámsonba. Itt először az idős nagyszülőkkel végzett, a nagypapa 84, a nagymama 80 éves volt, végül megölte a 25 éves unokát is. A férfit a rendőrség másnap elfogta.

2002 májusában az Erste bank móri fiókjában nyolc embert végeztek ki brutálisan: egy biztonsági őr, a bank öt alkalmazottja és két ügyfél halt meg.

2008-ban Bécs mellett gyilkolt egy férfi, egy idős testvérpárt és házastársaikat lőtte agyon, akik egyébként a rokonai voltak, majd öngyilkos lett. Búcsúlevelében jelezte, hogy véres eseményre készül. Az indíték az lehetett, hogy a bérleti díjon kialakult vita miatt kiköltöztették húga döblingi lakásából, ezért akart bosszút állni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport