Az apa gyilkolhatott Tényőn

2010.03.16. 10:33 Módosítva: 2010.03.16. 13:02
A nol.hu és a kisalföld.hu információi szerint az apa mészárolta le feleségét és két gyermekét hétfőn Tényőn.

A Népszabadság Online és a kisalföld.hu értesülései szerint minden jel arra utal, hogy a rendőrök már tudják, ki követhette el a tényői gyilkosságot. A gyanúsított az apa, a 37 éves Sz. K., aki feltehetően öngyilkos lett.

Erre a verzióra utal az is, hogy a rendőrök hétfőn este nagyon hamar feloldották a falu blokádját, egyáltalán nem járőröztek, csak a ház előtt állt egy rendőrautó.

Kocsis Tünde, a megyei kapitányság szóvivője nem erősítette meg az információt, csak annyit mondott, hogy délután kettőkor tartanak sajtótájékoztatót. Ezekben a percekben folyik a hatósági boncolás. A halottakat az éjszaka egy erdei úton vitték el Győrbe, így kerülték ki a várakozó tévéseket, fotósokat.

A szóvivő a Kisalföld másik információját sem erősítette meg, miszerint a férj pszichiátriai kezelés alatt állt volna. Tudósítónknak a család egyik ismerőse ezt cáfolta.

A belsőépítész házaspárra, valamint két kisgyermekükre a férj testvére talált rá hétfő este hét óra után tényői otthonukban, ő értesítette a rendőrséget.

Egy rendőr vérfürdőként írta le a helyszínt, név nélkül azt mondta az MTI-nek, szúró- vagy vágóeszközökkel végeztek az áldozatokkal. A Kisalföld úgy értesült, fejsze és motoros fűrész volt a gyilkos fegyver.

Kedd reggel, amikor már a helyszín közvetlen közelébe engedték az újságírókat, az MTI tudósítója azt láthatta, hogy egy félkész házban élt a meggyilkolt család. Az épület falai még vakolatlanok, itt-ott építőanyag-halmok állnak. A ház, ahol a gyilkosság történt, Tényőnek a főúttól távolabbi végén áll, három-négy háznyira a település végét jelző táblától.

Varga Gábor Kálmán, az 1600 lakosú település polgármestere kedd reggel azt mondta, a rendőröktől hallotta, hogy "nagy valószínűséggel családi dráma" áll a történtek hátterében.

Tudósítónk arról számolt be, hogy a településen olyan szóbeszéd terjed, amely ennek ellentmond. Meg nem erősített információk szerint a férj olyan sérüléseket szenvedett, amelyek kizárják, hogy ő követte volna el a mészárlást. A szomszédok félnek, mert ha az utóbbi verzió bizonyosodik be, akkor a tettes vagy tettesek szabadon lehet(nek).

A család egyik ismerőse azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek. Ugyan nem látta egész nap a családot, ami nem kirívó, de gyanús dolgot sem észlelt. A család ikerházban lakott, aminek másik fele az anya testvérének tulajdona.

A budai családirtó a világvégére készült

2006 februárjában a Heves megyei Atkáron egy férfi minden előzmény nélkül megölte felesége 11 és 13 éves gyermekét, saját 10 hónapos kisfiát életveszélyesen megsebesítette. A vizsgálat megállapította, paranoid skizofréniában szenved, ezért felmentették és kényszergyógykezelésre küldték.

2008 októberében egy angol cég 39 éves magyar igazgatója XII. kerületi családi házukban megölte kislányát, majd a feleségét is halálra szurkálta. Ezután egy törött borosüveggel megpróbálta kivágni a saját nyelvét, több szúrt sebet is ejtett magán. Kis híján elvérzett, de túlélte.

P. Károly a bíróságon azt mondta, a 2012-es világvégére készült, Naplójából kiderült, azt hitte, az a küldetése, hogy egy hatalmas űrhajót építsen, amellyel eljuthat szeretteivel a megsemmisült Földről a Szíriusz nevű bolygóra.

Tavaly januárban az Egyesült Államokban történt véres családirtás, ott az apa öt gyermekével és feleségével végzett, majd saját életét is kioltotta. A tett indítéka a búcsúlevélből derült ki: a szülők egy Long Beach-i kórházban dolgoztak, és két nappal korábban mindkettőjüket elbocsátották. Az apa a teljes anyagi összeomlástól való félelmében döntött a gyilkolás mellett. Egykori munkatársai 10 éve ismerték a férfit, megbízhatónak és kiegyensúlyozottnak tartották.


Nagyításhoz klikk ide!