Vádemelés vár a tatai edzőtábor volt vezetőjére
Kiskirályként rendelkezett az állami vagyonnal O.I., a tatai edzőtábor volt igazgatója a most befejeződött nyomozás szerint. A férfi pénzt kért a vállakozóktól, akik az edzőtábor területén dolgoztak, de elfogadott drága klímát és GPS-berendezést is. Neki és ismerőseinek ingyen koszt és kvártély járt a táborban.
52 millió forintos hűtlen kezelés, 5 rendbeli vesztegetés, 3 rendbeli sikkasztás és 1 rendbeli csalás megalapozott gyanújával a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslatot tett az ügyészségnek a tatai edzőtábor volt igazgatójával szemben.
A büntetőeljárást egy névtelen feljelentő levele alapján kezdte meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyben hűtlen kezeléssel gyanúsították meg O. I-t. A tanúvallomásokból kiderült, hogy a tatai edzőtábor akkori igazgatója engedély nélkül, saját célra vette igénybe és használta az edzőtábor eszközeit, járműveit, illetve a konyhai szolgáltatást. Barátainak, ismerőseinek biztosított kedvezményes vagy ingyenes étkezést és szállást, az edzőtábor élelmezési raktárából és konyhájából élelmezési anyagokat lopott el, több mint 52 millió forintos kárt okozva ezzel.
Tanúvallomások és hangfelvételek bizonyítják, hogy O. I. pénz kért és fogadott el azoktól a vállalkozóktól, akikkel a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet budapesti központja megbízási szerződést kötött az edzőtábor területén folytatott különböző beruházások elvégzésére.
Bár a megbízó a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet volt, a gyanúsított 250.000-250.000 forintot kért az érintett cégek vezetőitől, kilátásba helyezve a jövőbeni megbízások lehetőségét. Arra is akadt példa, hogy készpénz helyett klímaberendezést kért otthonába, de a vállalkozó nem engedett a vesztegetésnek.
Az edzőtáborban üzemelő büfé tulajdonosát is „sakkban tartotta”. Annak érdekben, hogy a vállalkozás továbbra is működhessen az edzőtáborban, O. I. ingyenes ellátást várt el nem csak maga, hanem barátai ismerősei számára is. Kiderült az is, hogy a gyanúsított egy nagy értékű (154.000 forint) GPS készüléket vásároltatott az edzőtábor számlájára, egy a létesítmény üzemeltetőjével szerződésben álló vállalkozóval a további megbízásokért cserébe, majd az elektronikai eszközzel sajátjaként rendelkezett, azt a gyanúsított fiától foglalta le a hatóság.
Az ügynek további 5 gyanúsítottja van. Valamennyien az edzőtábor korábbi dolgozói.



