Méhürülék borít egy tajvani várost

2010. március 19., péntek 14:56

Méhürülék az a furcsa, ragadós sárga anyag, amelyet hetek óta találnak Kaohsiung lakói az autókon és a mosott ruhákon. A Tajvan déli részén fekvő város lakói közül többen légitársaságokat gyanúsították meg azzal, hogy a város felett ürítik ki a repülőgépek WC-it.

Kaohsiung környezetvédelmi hivatalába több bejelentés is érkezett a város egyik kerületének lakóitól, hogy ismeretlen sárga anyag hullik az égből. Több lakos jelezte, hogy valamilyen ragadós anyag borítja az autóját, míg mások a száradni kitett mosott ruhákon bukkantak ürüléknek látszódó sárga foltokra, írta a Taipei Times című angol nyelvű helyi lap.

A panaszt benyújtók közül többen is a közeli nemzetközi repülőteret használó gépeket okolták, azt állítva, hogy a légitársaságok a város felett ürítik a WC-ket, közölte Lee Museng, a környezetvédelmi hivatal vezetője. A repülőtér vezetői azonban azt mondták, hogy biztonsági okokból lehetetlen repülés közben üríteni a WC-ket.

A környezetvédelmi hivatal laboratóriumi vizsgálatot rendelt el az ügyben. A ragadós sárga anyagból vett mintákat egy helyi egyetem azonosította, és a szakemberek megállapították, hogy méhek ürülékéről van szó.

A hivatal szerint az anyag nem ártalmas az emberek egészségére, de nagyon nehéz eltávolítani. Lee elmondta, hogy a hivatal nem tud tenni semmit a méhek ellen, és azt tanácsolta az érintett városrész lakóinak, hogy takarják le autóikat és a szabadban száradó ruhákat.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Méhek támadtak a karambol után - 2009.09.28.
Törökországban méhkasokat szállító teherkocsi karambolozott, húsz embert vittek kórházba.
Jól termelnek a városi méhek - 2009.08.17.
Városban akár 100 kilogramm mézet is megtermel egy méhcsalád, ha elég sok a virágos park.
A méhek figyelmeztetik egymást a veszélyre - 2009.08.04.
Eltáncolják egymásnak, merre fenyeget valamilyen veszély, és merre van a táplálék.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!