Polanskit újabb szexuális zaklatással vádolják

2010.05.14. 22:20
A negyvenkét éves színésznő azt állítja, tizenhat éves volt, amikor megtörtént az eset.

Szexuális visszaéléssel vádolta pénteken Roman Polanski filmrendezőt egy brit színésznő. A most 42 éves Charlotte Lewis azt állítja, hogy 16 éves korában Polanski arra kényszerítette, hogy felmenjen hozzá párizsi lakásába. "Tudta, hogy 16 éves vagyok" - jelentette ki Lewis Los Angelesben újságíróknak. Lewis egy kis szerepet játszott Polanski 1986-ban bemutatott Kalózok című filmjében.

A színésznő nem szolgált további részletekkel, hogy mi is történt a lakásban. Ügyvédje azonban közölte, hogy Lewis készen áll arra, hogy eskü alatt tegyen tanúvallomást, és hozzáfűzte, hogy a rendezőnek felelnie kell szexuális bűntetteiért. Lewis vádja kulcsszerepet kaphat a Polanski ellen zajló másik eljárásban.

1986. május 8. Roman Polanski és Charlotte Lewis a Kalózok című film bemutatóján, a Cannes-i nemzetközi Filmfesztiválon
1986. május 8. Roman Polanski és Charlotte Lewis a Kalózok című film bemutatóján, a Cannes-i nemzetközi Filmfesztiválon

Az Oscar-díjas rendező ellen több mint 30 éve indítottak eljárást egy kiskorú megerőszakolása miatt. Polanskit a kaliforniai államügyészség kérésére tavaly szeptemberben vették őrizetbe Svájcban, ahol most házi őrizetben várja kiadatását. A múlt hónapban Los Angelesben egy fellebbviteli bíróság elutasította kérvényét, hogy távollétében ítéljék el.

Annak idején a rendező bűnösnek vallotta magát, 42 napot töltött egy zárt pszichiátriai intézetben majd a hivatalos ítélethirdetés elől Franciaországba menekült. Azóta nem járt az Egyesült Államokban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport