Egymillió kártérítést kér a megvert utas

2010.06.16. 13:47
Megkezdődött annak a nyolc BKV-ellenőrnek a pere, akiket azzal vádolnak, hogy összevertek és megrugdostak egy jegy nélkül utazó fiatalembert.

Az ügyészség csoportosan elkövetett garázdasággal és súlyos testi sértés kísérletével vádol nyolc volt BKV-ellenőrt, akik a vád szerint összevertek és megrugdostak egy jegy nélkül utazó fiatalembert. A bántalmazott utas egymillió forint nem vagyoni kártérítést is követel.

A szerdán ismertetett vádirat szerint 2008. december 2-án nem sokkal éjfél után egy fiatalember jegy nélkül utazott a 906-os autóbuszon. Amikor az ellenőrök igazolványt kértek tőle, az utas kívánságára rendőrt hívtak. A fiatal férfi a rendőrségről hazafelé tartva ismét felszállt egy 906-os buszra, ahol a vádlottak egyszerre szolgáltak biztonsági őrként és ellenőrként. A sértett fiatalember utazási jogosultságának igazolására a korábban kapott csekket mutatta fel, de ezt nem fogadták el, és felszólították, hogy vegyen jegyet. Mivel az utas erre nem volt hajlandó, szóváltás alakult ki, majd amikor a Széna téri buszmegállóba ért a busz, a vádirat szerint 3 vádlott ütni-rúgni kezdte és lerángatta a járdára a fiatalembert. Ezt látva a többi vádlott is leugrott a buszról és mind a nyolcan az utasra támadtak. A vádirat szerint a menekülni próbáló fiatalember lábát kirúgták, majd amikor földre került, körbeállták, rugdosták és ököllel ütötték. Az utas zúzódásokat szenvedett, de az ügyészség szerint ennél sokkal súlyosabb sérülésekkel is reálisan számolni kellett volna.

A szerdai tárgyaláson mind a nyolc BKV-s vádlott, akik között egy középkorú asszony is van, ártatlannak vallotta magát. Akadt olyan vádlott is, aki szerint a dulakodást az utas kezdeményezte, és olyan is, aki szerint az utas ittas volt. Azt több BKV-s is elmondta, hogy főnökeik felhívták a figyelmüket az udvarias viselkedésre és arra, hogy kezet nem emelhetnek senkire.

Az egyik vádlott azt mondta a szerdai tárgyaláson: "Nem tudom, hogy kollégáim hozzáértek-e az utashoz, de benne volt a lehetőség. Csak a mozdulatot láttam, ez lehetett esetleg ütésre irányuló mozdulat is, de lehetett akár védekező mozdulat is." Egy másik vádlott azt mondta: "Ha valóban egy percig ütöttük-rúgtuk volna, ahogy a vádiratban szerepel, már nem élne."

A per pénteken a sértett és tanúk meghallgatásával folytatódik, akkor várhatóan ítéletet is hirdet Mikó Gergely bíró.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport