Máté, Mirella
10 °C
13 °C

Ijesztgetik az olaszliszkai romákat

2010.07.05. 12:11 Módosítva: 2010-07-05 13:25:44
Három durranás hallatszott vasárnap éjjel fél háromkor a Borsod megyei Olaszliszka egyik romák lakta házánál, de senki sem sérült meg. A helyi cigány önkormány vezetője azt mondta, hogy ismeretlenek arra a házra tüzeltek, amely a négy évvel ezelőtt történt gyilkosság helyszínének közelében felállított emlékművel szemben áll. A rendőrség szerint a rendelkezésre álló nyomok alapján nem történt bűncselekmény.

Az agyonvert tanár emlékművénél lakó roma nő szerint rálőttek a házára. A rendőrök viszont nem találtak bűncselekményre utaló nyomot.

"Egy pukkanást hallottam, azt hittem, hogy álmodok, de szinte azonnal jött a második durranás is. Felkapcsoltam a villanyt, befutottam a fürdőszobába, és akkor jött a harmadik. Kimerészkedtem a szobába, bent aludt a három kiskorú gyerekem, és láttam, hogy az ablakon bevilágítanak valamilyen lámpával, kék színű fénye volt. Kiabáltam, hogy jönnek a szomszédok, és hogy jön a rendőrség, de nem ijedt meg, világított befelé. A gyerekekkel ültünk a földön, rettegtek, pár perc múlva hallottuk, hogy elmegy egy autó" - mondja az olaszliszkai Jónás Edit.

Az asszony nem mert a telefonjáért nyúlni, mert az alatt az ablak alatt volt, ahol bevilágítottak. Nem látta, hogy ki van az ablak előtt, és nem is hallott beszédet. Fél 5-ig vártak a gyerekekkel, amíg mozgást nem hallottak az utcán, csak akkor mertek segítséget hívni. A rendőrség hamar érkezett, Jónás Editet kihallgatták, azt mondja, az egyik rendőr szerint egyértelműen a kapun kívülről érkező lövésről van szó, a másik riasztópisztolyról beszélt, a harmadik pedig azt feltételezte, hogy biztos valaki fát lopott a szomszédban, és azt hallotta félre.

A nő egyedül él gyerekeivel, azt mondja, a rendőrök arról is kérdezgették, hogy vajon nincs-e kamatos pénz tartozása. Az Indexnek Jónás Edit azt mondta, hogy még segélyre sincs szüksége, ahogy kamatos pénzre sem.

Az asszony és Fercsák László, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője szerint a ház falán három lövésszerű nyom látszik. "Nem gondolom, hogy éles lőszer, de látszik, hogy mélyen lejött a vakolat" - mondta Fercsák. Szerinte akár riasztópisztolyról is szó lehet.

A rendőrség szerint azonban a rendelkezésre álló nyomok alapján nem történt bűncselekmény. "A rendőrség semmiféle bűncselekményre utaló nyomot nem talált. Nyomkutatást és tanúkutatást is végeztünk, kihallgattuk a házban élőket és a szomszédokat. Az asszony fia szerint a durranás olyan volt, mint amit a motorok indításakor hallani. A szomszédok nem hallottak semmit, legtöbbjüket kollégáink ébresztették. A házon, tetőn nem találtak olyan nyomot, ami belövésre utalna. Egyetlen vakolatbemélyedést találtak, de az láthatóan nem friss, nem volt alatta kőpor" - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság szóvivője. A szóvivő azt is elmondta, hogy a szomszédok szerint a folyó túloldalán található vadászterületről is át szokták hallani a lövéseket, de most ilyesmit sem hallottak.

Szögi Lajos emléke

Négy évvel ezelőtt halálra verték a településen Szögi Lajos tiszavasvári tanárt annak a kislánynak a hozzátartozói, akit a férfi az autójával elsodort; a gyerek az árok szélén elesett, de nem sérült meg.

A debreceni ítélőtábla tavaly novemberben meghozott, jogerős ítéletében az ügyben társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyolc vádlottat elmarasztalt, közülük hármat életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt. Jónás Edit édesapjának nővére az az Id. Horváth Dezsőné, akit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ötödrendű vádlottként jogerősen tizenöt év fegyházra ítélt Szögi Lajos olaszliszkai tanár meggyilkolásáért.

Jónás Editnek nincs köze a 2006. október 15-én történt olaszliszkai gyilkossági ügyhöz, de véleménye szerint összefüggés lehet a mostani eset és a 2006-os gyilkosság között. Azt mondja, hogy szerinte meg akarták ijeszteni, és ez sikerült is. "Négy éve lakunk az emlékműnél, rendszeresek a gárdafelvonulások, megemlékezések, de ilyesmi soha nem történt. Nem akarok tovább ebben a házban élni, amit ma átéltünk a gyerekekkel, azt nem akarom többet."

Fercsák László az Indexnek azt is mondta, hogy néhány házzal odébb is volt vasárnap éjjel támadás, ott kövekkel dobálták meg a házat.