Erzsébet
0 °C
7 °C

Hirig Fejér megyében

2010.07.09. 10:17
Tömegverekedésbe torkollott egy vita csütörtök este a Fejér megyei Ercsiben. Két család esett egymásnak, majd többen csatlakoztak hozzájuk. Délután is verekedés miatt akadt dolguk a rendőröknek, akkor Sárbogárdon, ahol ásóval támadtak egy férfira.

Ötven-hatvan fős tömegverekedéssé fajult egy vita, ami két család között pattant ki csütörtök este a Fejér megyei Ercsiben. A Gárdonyi utcában ugrottak egymásnak, a szóváltásba mindkét társaság részéről egyre többen kapcsolódtak be.

A heves vitából végül verekedés lett, két nő és egy férfi könnyebben meg is sérült. A helyszínre rendőrök érkeztek, a családok ezután visszavonultak lakásaikba. A történtek miatt csoportos garázdaság indult eljárás, a rendőrök négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Ők mindannyian tagadták az ellenük felhozottakat, sőt, elmondásuk szerint ott sem voltak a kérdéses időben.

Ásóval támadtak

A délutáni órákban is verekedés miatt akadt dolguk a rendőröknek, akkor Sárbogárdon. Egy férfi kért segítséget a rendőrségen, miután többen ásóval támadtak rá egy benzinkúton.

Az általa is ismert férfi és társai valószínűleg egy korábbi konfliktus miatt rontottak rá, először szétverték haragosuk autójának fényszóróját, majd amikor ezt számon kérte rajtuk, nekiestek.

A földre került férfit ásóval verték,és leszakították a pólóját is. Karlánca, nyaklánca, telefonja, papírjai, a zsebében lévő készpénze, elmondása szerint eközben mind eltűnt.

A töltőállomáson lévő kamerák felvételei alapján az egyenruhások öt férfit fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként.