Tekla
9 °C
16 °C

Kis híján bennégett felgyújtott házában

2010.07.22. 10:51
Felgyújtotta házát egy gyermelyi férfi még szerdán, hogy a kapott biztosítási pénzből rendezhesse adósságait. A tulajdonos mindent elkövetett, hogy lángra lobbantsa a tetőteret, kis híján azonban maga is bennégett. A rendőrség nyomozást indított ellene.

A tűzoltókat szerda hajnalban riasztották egy tetőtűzhöz Gyermelyen. A ház tulajdonosa saját elmondása szerint aludt, és már csak azt látta, hogy a feje felett felcsaptak a lángok. Megpróbált kirohanni, de az ablakokat és a bejárati ajtót valaki kívülről bereteszelte. A történtek szerint végül betörte az ajtó üvegét, így tolta el az oda állított "barikádot". A tűzoltók a tüzet eloltották, az elsődleges adatok szerint a tűzszakértő két helyen is talált tűzfészket, illetve égésgyorsító maradványokat.

Az ügyben emberölés kísérletének gyanúja miatt indult eljárás, de a helyszíni szemle alatt azonban a nyomozók ugyanis több furcsaságot is észrevettek. A legszembetűnőbb az volt, hogy a ház valamennyi ablaka és ajtaja elé akadály került, kivéve az utcafront felőlit. A férfit ekkor még tanúként hallgatták ki, de egyre gyakrabban keveredett ellentmondásba, így bukott le.

A férfi délután beismerte, ő gyújtotta fel saját házát, de a "rendezés" túlságosan jól sikerült, így majdnem ő is bent égett. Bevallotta, hogy nem volt rutinos tűzgyújtó, fél órán át dolgozott azon, hogy a tetőteret lángra lobbantsa. Az ajtó elé helyezett tárgyakat is ő húzta oda, de meneküléskor már nem tudta eltolni azokat. Pánikba esett, ijedtében arról is megfeledkezett, hogy egy ablakot szabadon hagyott. A rendőröknek azt mondta, adósságai miatt gyújtotta fel otthonát, a felújítást és a hiteleit pedig a biztosítási pénzből akarta fedezni.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint a rendőrség félrevezetése miatt feljelentést tesznek a férfi ellen a Nyomozó Ügyészségnél. Emellett vizsgálják azt is, hogy a gyújtogatással fennállt-e a közveszély okozása.