Jusztina
12 °C
23 °C

Vallott a nyolc újszülöttjét meggyilkoló anya

2010.07.29. 20:53
Vallomást tett az a francia asszony, aki az évek során nyolc újszülöttjét fojtotta meg. Állítása szerint férje nem tudott a gyilkosságokról, és nincs több elásott holttest.

Bevallotta nyolc újszülöttjének meggyilkolását a kedden Villers-au-Tertre faluban őrizetbe vett francia asszony, írja a Le Point.fr. A nyolc csecsemő holttestét két egymáshoz közeli házban találtak az észak-franciaországi településen.

A feltételezett szülőket már kedden előállították, de a férjet csütörtökön elengedték. A nő ellen 15 év alatti gyermekek szándékos megölésének gyanúja miatt folytatnak vizsgálatot, a férfi ellen pedig bűncselekmények jelentésének elmulasztása és holttestek rejtegetése gyanújával.

Eric Vaillant, douai ügyész azt mondta, hogy az asszony vallomása szerint nincs több elásott holttest, bár szerdán még több francia lap is úgy tudta, hogy tíznél is több gyermeket gyilkolhatott meg.

A kisegítő ápolónőként dolgozó asszony azt állította, hogy első terhességét olyan borzasztó tapasztalatként élte meg, hogy nem is akart több gyereket, de orvost sem akart felkeresni, akitől fogamzágátlót kaphatott volna. A férjének állítólag nem árulta el, hogy várandós, vagy hogy meg akarja ölni a gyermekeket. A férfi azt mondta, hogy nem tudott semmit, és hogy a felesége olyan nagytestű nő, hogy könnyen elrejthette a terhességet.

Az ügyész bejelentette, hogy DNS-vizsgálattal erősítik meg a szülők kilétét. Az asszonynak és a férinak van két húszonéves nagy lánya.

Franciaországban több csecsemőgyilkosság is nagy vihart kavart az utóbbi években. Március közepén ítélték tizenöt év börtönre Céline Lesage-t, aki 2000 és 2007 között hat újszülöttjét gyilkolta meg röviddel születésük után. A csecsemőket megfojtotta, majd szemeteszsákokba csomagolta és a pincében rejtette el őket.

Egy másik ügyben Véronique Courjault pedig 2006-ban elismerte, hogy megölte 1999-ben Francaiaországban, majd 2002-ben és 2003-ban Dél-Koreában született gyermekeit. Két holttestet egy fagyasztóládában rejtett el, a harmadikat elégette. A három gyermeket titokban megszülő nő azt mondta a pszichiátereknek, hogy az újszülötteket nem érezte valódiaknak.