Pizsamában tűnt el a fiú

2010.08.02. 15:04
Nem találják azt a 17 éves fiatalt, aki szombaton hajnalban, családi házuk teraszáról tűnt el. A fiút kutyákkal keresték, de a ház közvetlen közelében nem találták meg, ezért terepjárókkal folytatják a kutatást.

Eltűnt egy 17 éves fiú a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon. Szombat óta keresték már a rendőrök, polgárőrök, a település lakói és a speciális kutyás mentők is, de nem akadtak nyomára.

Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke a Független Hírügynökségnek elmondta: a 17 éves fiú szombaton hajnalban érkezett haza barátaival egy átmulatott éjszaka után. Pizsamában, mezítláb ült a teraszon, szülei a házban voltak. Elmondásuk szerint körülbelül fél óra telt el, míg újra kimentek a teraszra, de gyereküknek addigra nyoma veszett.

A kutyás mentők egy körülbelül másfél kilométeres sugarú kört jártak be, de értékelhető nyomot nem találtak. A keresést nehezítette, hogy a ház egy aszfaltozott út mellett van, és a közelben, körülbelül 200 méterre már az erdő kezdődik.

A nyomok könnyen elvesztek, ráadásul a kutyások megérkezése előtt összejárkálták a terepet a fiú keresésére induló emberek és a család tagjai.

Úgy tudni, a gyalogos kutatást befejezték, a ház közvetlen környezetét teljesen átfésülték. Hétfőn terepjárókkal indulnak a fiú nyomába.