Kopott gumik miatt szenvedhetett halálos balesetet a motorosrendőr

2010.08.18. 11:15 Módosítva: 2010.08.18. 13:01
A hétfőn balesetben meghalt motorosrendőr állítólag írásban és szóban is jelezte a feletteseinek, hogy kopott gumijai miatt szolgálati motorja életveszélyes. A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) vizsgálatot követel az ügyben.

Vizsgálatot kezdeményez az országos rendőrfőkapitánynál az FRSZ a napokban elhunyt motoros rendőr halálával kapcsolatban. Az érdekképviselet szerint ugyanis a baleset előtt már jelezték, hogy a motor gumiabroncsai kopottak voltak. A szakszervezet szerint a rossz idő miatt az is felmerült, hogy a motorosok mégse álljanak szolgálatba aznap.

Az FRSZ információi szerint a szolgálati motor a baleset előtt nem sokkal szervizben volt, ahonnan szemmel láthatóan kopott gumiabroncsokkal került vissza a szolgálatba. Ezt tudomásuk szerint kollégájuk kifogásolta is, a balesetveszélyes állapotot írásban jelezte az elöljárónak.

A 24 óra című lap úgy tudja, hogy a 33 éves főtörzsőrmestert közvetlen felettese rádión Budapestre küldte. A járőr közölte, hogy járműve alkalmatlan az út megtételére, ekkor azt az utasítást kapta, hogy menjenek be Tatabányára, onnan pedig autóval utazzanak a fővárosba

A férfi járőrtársával az autópályán elindult a megyeszékhelyre, de a 63. kilométernél a hirtelen kitörő viharban halálos balesetet szenvedett.

A férfit mindenórás várandós felesége és egyéves kisfia várta haza. A baleset körülményeit a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja. A helyszíni vizsgálatról készített jegyzőkönyvet a család kérésére nem adták ki kedden.

Rendőrségi források szerint a baleset műszaki körülményeit érintő vizsgálattal párhuzamosan nyomoznak az után, hogy tényleg megállapítható-e parancsnoki felelősség az ügyben. Már csütörtökre kiderülhet, hogy valóban jelentette-e a kopott gumikat a rendőr.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport