Fegyelmi vizsgálat az elhunyt motoros rendőr ügyében

2010.08.19. 15:54
Fegyelmi vizsgálatot, és a rendőrségi motorok műszaki felülvizsgálatát rendelte el Hatala József országos rendőrfőkapitány a balesetben az M1-es autópályán meghalt motoros rendőr ügye kapcsán.

Pintér Sándor belügyminiszter még május 31-én rendelt el országos járműszemlét a rendőrségnél. Kiderült, hogy ezt a Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányságon felületesen hajtották végre.

Makula György, az ORFK szóvivője azt mondta, hogy az első állománygyűlésén Pintér Sándor belügyminiszter - május 31-én - elrendelte a rendőrségi járművek országos szemléjét. Kiderült, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon ezt a szemlét felületesen hajtották végre.Nem nézte meg senki azt a motort sem, amellyel a hétfőn elhunyt rendőr halálos balesetet szenvedett.

Hatala József országos főkapitány a baleset másnapján, kedden ezért újra elrendelte a valamennyi rendőrségi motor szemléjét. Egyben fegyelmi vizsgálat indult, ennek lefolytatását az ORFK magához vonta.
A fegyelmi vizsgálat célja, hogy ki derüljön, ki mulasztott az ügyben. A fegyelmi eljárás eredményei alapján a mulasztókat szigorúan és határozottan felelősségre fogják vonni - mondta a szóvivő.

Arra a kérdésre, hogy valóban jelezte-e a rendőr a motorja hibáit, a szóvivő azt mondta, hogy az eljárásban ezt is vizsgálni fogják. A vizsgálatot egyébként nem a szakszervezetek nyomására, hanem saját hatáskörben, a műszaki felülvizsgálatot elmulasztók megtalálására rendelte el a főkapitány - tette hozzá a szóvivő.

Az ügyben tartó másik eljárás, amely a baleset pontos okait hivatott felfedni, még nem zárult le. Az igazságügyi műszaki szakértői vizsgálat eredménye jövő hét elejére várható.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport