Csuklyában rabolt egy 14 éves lány

2010. szeptember 1., szerda 13:41

Csuklyával a fején, késsel próbált meg kifosztani egy 14 éves lány egy műszaki boltot Hosszúhetényben.

A 14 éves lány konyhakést ragadott, így próbálta meg kirabolni a hosszúhetényi vas-műszaki boltot még kedden. A fejére csuklyát húzott, majd fegyverével halálosan megfenyegette az üzletben dolgozó nőt, ezután pedig a bevételt követelte tőle. Bár hadonászott is a késsel, az eladó nem adott neki pénzt. Ekkor a fiatal támadó azt mondta: ez csak figyelmeztetés volt, legközelebb már gyilkolni fog. Ezután elment.

A boltos egyből szólt a helyi körzeti megbízottnak, aki még az utcában fülön csípte a lányt. A kihallgatáson mindent beismert, és azt is elmondta, hogy előző este egy bankrablós filmet látott, abból merítette az ötletet és a bátorságot. Pénzre egyáltalán nem volt szüksége, mert rendezett körülmények között él. Elmondása szerint megbánta, amit tett.

A rendőrség a fiatal ellen felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt indított eljárást.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!