Volt szerelme végezhetett a norvég lánnyal

2010. szeptember 1., szerda 10:11

Elfogatóparancsot adtak ki egy kínai állampolgárságú férfi ellen, aki megalapozottan gyanúsítható a norvég diáklány meggyilkolásával, közölte a rendőrség

Az eddigi adatok szerint több késszúrással megöltek egy 21 éves norvég állampolgárságú nőt szombat délelőtt Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utcában lévő egyik szállóban, olvasható a rendőrség honlapján magyarul és angolul közzétett közleményben. A bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható Zhao Fei (Csao Fej) kínai állampolgár, aki ismeretlen helyre távozott.

Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a kínai férfi, aki szintén diákként tartózkodott Magyarországon, abban a kollégiumban lakott, amelyben a lány holttestét vasárnap este megtalálták. A férfi ellen a rendőrség hamarosan nemzetközi elfogatóparancsot is kiad.

A Bors szerdai számában azt írta, a lány holttestét néhány órával azután találták meg, hogy korábbi szerelme "beismerő vallomásnak beillő" üzenetet írt Facebook-adatlapján: "Nem akartalak bántani... Ha meghalok, remélem, újra találkozunk, és együtt leszünk".

Oslói újságok értesülései szerint a 21 éves lány szakított barátjával, majd a nyarat Londonban töltötte, és nemrég utazott vissza Budapestre. Egy barátnőjével találkozott volna, akivel azt tervezték, hogy megnéznek Győrben egy koncertet, ám a találkozóra már nem érkezett meg a norvég lány.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Tanulni jött a meggyilkolt norvég diáklány - 2010.08.31.
Főiskolai tanulmányai miatt érkezett Budapestre, holttestét egy diákszálláson találták meg.
Egy norvég nő holttestét találták meg egy ifjúsági szálláson - 2010.08.30.
A VII. kerületi, Hársfa utcai szálláson talált nő feltehetően bűncselekmény áldozata lett.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől