Elhagyta az országot a norvég lány gyilkosa

2010. szeptember 2., csütörtök 12:16 |

A rendőrség biztos abban, hogy volt barátja, a kínai Csao Fej végzett a VII. kerületi diákszállóban megtalált norvég lánnyal. Ezt kamerafelvétel is bizonyítja.

Már nincs az országban az a kínai férfi, akit volt barátnője, egy norvég lány meggyilkolásával gyanúsítanak, mondta Szigeti József, a BRFK életvédelmi osztályvezetője. Csao Fej (Zhao Fei) Ferihegyről utazott el a bűncselekmény napján, de a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, hogy melyik országba repült.

A nyomozók biztosak abban, hogy ő a tettes, ezt a kamerafelvétel is igazolja, több személyi és tárgyi bizonyítékot is beszereztek. "Más nem követhette el" - közölte Szigeti József.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője megerősítette: folyamatosan együttműködnek a külföldi társhatóságokkal, így a norvég rendőrséggel is, és mindent megtesznek a férfi kézre kerítéséért.

Csao Fej ellen szerdán adtak ki elfogatóparancsot, néhány napon belül - valószínűleg pénteken - a nemzetközi körözést is elrendeli a bíróság.

A Bors szerdai számában azt írta, a lány holttestét néhány órával azután találták meg, hogy korábbi szerelme "beismerő vallomásnak beillő" üzenetet írt Facebook-adatlapján: "Nem akartalak bántani... Ha meghalok, remélem, újra találkozunk, és együtt leszünk".

Oslói újságok értesülései szerint a 21 éves lány szakított barátjával, majd a nyarat Londonban töltötte, és nemrég utazott vissza Budapestre. Egy barátnőjével találkozott volna, akivel azt tervezték, hogy megnéznek Győrben egy koncertet, ám a találkozóra már nem érkezett meg a norvég lány.

Tafferner Éva elmondta: nem a közösségi portálon tett bejegyzés alapján jutottak a nyomozók arra, hogy ő gyanúsítható a bűncselekménnyel, de a nyomozás során ezt a tényt is vizsgálni fogják.

A norvég lány holttestét szombaton délelőtt találták meg Budapesten, a VII. kerületi Hársfa utca egyik szállójában.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Volt szerelme végezhetett a norvég lánnyal - 2010.09.01.
A Hársfa utcai gyilkosság gyanúsítottja egy kínai férfi. Elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Tanulni jött a meggyilkolt norvég diáklány - 2010.08.31.
Főiskolai tanulmányai miatt érkezett Budapestre, holttestét egy diákszálláson találták meg.
Egy norvég nő holttestét találták meg egy ifjúsági szálláson - 2010.08.30.
A VII. kerületi, Hársfa utcai szálláson talált nő feltehetően bűncselekmény áldozata lett.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!