Belvíz és árvíz sújtja Zalát

2010.09.26. 15:34
Harmadfokú belvízvédelmi készültség lépett életbe a Zala folyón és a Kis-Balatonnál.

A kerteket öntött el Nagykanizsán a Principális-csatorna pedig vasárnap. Egri Gyula nagykanizsai tűzoltóparancsnok elmondta: a Pivári utca alacsonyabban fekvő kertjeit öntötte el a megáradt csatorna, ami egyelőre nem éri el az ott lévő lakóházakat. Délben megkezdték 500 homokzsák elhelyezését az alacsonyabban fekvő védműveknél, a munkálatokban tűzoltók és vízügyi szakemberek közösen vesznek részt.

Laki István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kis-balatoni vízügyi üzemmérnökségének vezetője arról számolt be, hogy szombaton a Kis-Balaton déli öblözeteiben, vasárnap délben pedig a Zala folyó bal partján kellett elrendelni harmadfokú belvízvédelmi készültséget. A víz a dél-balatoni vasútvonal és részben az M7-es autópálya töltését is veszélyezteti.

A szakember azt mondta: az elmúlt napokban napi 10-12 órában üzemeltették a szivattyútelepeket, de a vízszint ennek ellenére nem csökkent, sőt az újbóli csapadék miatt inkább tovább növekedett. A térségben egy nap alatt 200 ezer köbméter vizet szivattyúztak át, de ez a mennyiség is kevésnek bizonyult, ezért kellett átállniuk a 24 órás szolgálatra. Úgy fogalmazott, hogy ekkora vizet mostanában ő sem látott.

A régi 7-es főúttól, a Somogy megyei Sávoly felől Főnyed irányába növekedett meg leginkább a vízszint, ami miatt a vasúti töltés mindkét oldala vízben áll. Az M7-es autópályánál kisebb a gond, ott a vízelvezetők bírják a terhelést.

A közlekedési hálózatot azért veszélyezteti a magas víz, mert főként tőzeges talajra épült a vasút és a sztráda töltése is, ami a nagy mennyiségű csapadék miatt megmozdulhat. Jelenleg mintegy ezer hektárnyi területet borít belvíz, az ideális szinthez képest nagyjából másfél méterrel magasabb áll.

A Zalán még csak most érkezik egy kisebb árhullám, ezért próbálják a Kis-Balaton térségéből továbbvezetni a nagy mennyiségű vizet, ami azonban tovább emeli a Balaton amúgy is magas szintjét.