Elítélték a korrupt igazságügyi szakértőt

2010.11.15. 17:30
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélt egy igazságügyi szakértőt bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés miatt. A nem jogerős ítélet szerint a vádlottat a bíróság két évre eltiltotta a közügyektől, és 200 ezer forint pénzbüntetést is kiszabott.

A vádlottat - mint a Gunyecz Zoltán bíró által vezetett büntetőtanács megállapította - még 2007 áprilisában rendelte ki a Vásárosnaményi Városi Bíróság igazságügyi mezőgazdasági szakértőnek egy kártérítési perben. Az ügy felperesének felajánlotta, hogy ha fizet neki nyolcvanezer forintot, számára kedvező szakértői véleményt készít. A felperes feljelentése alapján a pénz átvételekor a szakértőt tetten érte a rendőrség.

A szabolcsi bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott olyan perben követte el a vesztegetési büntettet, amelyben a bíróság a döntését szinte teljes egészében a szakértői véleményre alapozza. Súlyosbító körülményként értékelték azt is, hogy a Szegedi Városi Bíróságon jelentős kárt okozó csalás miatt büntetőeljárás folyik ellene, és annak hatálya alatt követte el a vesztegetést.

Enyhítő körülményként a bíróság a vádlott idős korát és betegségeit vette figyelembe.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért nyújtott be fellebbezést, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn.

A bíróság végzésével egyben a vádlott előzetes letartóztatását megszüntette, és jogerősen szabadlábra helyezését rendelte el.