Előállították Damu Rolandot

  • Index, MTI
2010. november 18., csütörtök 16:30 |

A sorozatszínészt volt barátnője jelentette fel, akit állítólag bántalmazott szerda este. Damut az otthonából vitték el a rendőrök. Az ügyvédei megerősítették, hogy erőszakos közösülés bűntettének gyanúja miatt vették őrizetbe. A Jóban-rosszban producere bejelentette, hogy Damut többet nem foglalkoztatják.

Csütörtök este megerősítették Damu Roland ügyvédei, hogy a rendőrség erőszakos közösülés bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vette a sorozatszínészt. Papp Gábor és Szigehty György elmondták: ügyfelük panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen. Damu Roland részletes vallomásában szerintük "egyértelművé tette", hogy ártatlan, továbbá poligráfos vizsgálatot kért, hogy bizonyítsa igazát.

Az első hírek csütörtök délután még csak arról szóltak, hogy súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt csütörtökön előállították és ki fogják hallgatni Damut. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben csak annyit közölt, hogy egy 36 éves férfi ellen folytatnak eljárást, azt nem erősítették meg, hogy Damuról van szó.

01-damuroland

A rendőrség korábbi, délutáni tájékoztatása szerint a férfi november 17-én este nyolc óra körül felment az angyalföldi lakására a volt barátnőjével, majd ott a gyanú szerint több alkalommal bántalmazta a nőt, aki segítségért kiabált. A férfi szóban fenyegette és kérdőre vonta, majd elengedte a nőt, aki taxival hazament, otthonról értesítette egy barátját, ő pedig kihívta a mentőket.  A 28 éves nőt a mentők kórházba szállították, hogy sérüléseit ellássák. A kórházból értesítette a rendőrséget, és feljelentést tett a volt barátja ellen.

A BRFK rendőrei a férfit otthonából állították elő, közölte a rendőrség csütörtök délután. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

A Blikk.hu szerint a feljelentő P. Tímea, a 2008-as Miss World Hungary döntőse és Damu két éve jártak jegyben. A lap szerint kapcsolatuk az utóbbi időben megromlott, és többször szakítottak is. A Blikk írt arról, hogy a nő feljelentésében nemcsak bántalmazásról, hanem nemi erőszakról is szó volt, de a lap információja szerint a látleletet vevő orvosok erre utaló jeleket nem találtak.

Damu Roland tavasszal még azt nyilatkozta, hogy már a házasságot tervezik Tímeával, sőt meztelenül szerepeltek a Tv2 Mr és MRS című sztárshow-jában.

DLAPE20101119002
2010. november 18-án éjjel szállították be egy zárt rabszállító autóban Damu Roland színészt a Gyorskocsi utcai fogdába (Fotó: Lakatos Péter)

Damunak már nem ez az első ügye, amikor nő bántalmazásával vádolják. 2007-ben a Tv2 egyik partijáról hazafelé tartva felpofozta egyik kolléganőjét, aki állítólag sértegette akkori barátnőjét. Az eset miatt a Tv2 több hónapra kiírta a színész karakterét a Jóban-rosszban sorozatból.

A pofon előtt pár héttel egy állítólagos barátnője azzal vádolta a színészt, hogy telefonon zaklatja, és akkor derítette ki a bulvársajtó, hogy Damut súlyos testi sértésért már próbaidőre bocsátották.

A Tv2 Aktív című műsorában Nagy Tamás, a Jóban-rosszban producere bejelentette, hogy az ártatlanság vélelme megilleti Damu Rolandot is, ennek ellenére a színésznek nem adnak több esélyt, és ezentúl nem szerepelhet a sorozatban.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Damu Roland pechsorozata folytatódik - 2010.09.08.
Haja elvesztése után ellopták a színész biciklijét, horgászfelszerelését. Ráadásul egészségügyi problémái is akadtak: veseproblémái voltak, és vírusos fertőzést szedett össze.
Damu Roland haja leégett - 2010.07.22.
Bográcsozás közben a tűz fölé hajolt Damu Roland, és meggyulladt a haja
Damu Roland csajának széles a nyelve - 2010.04.12.
A Jóban Rosszban sorozat színésze és barátnője bekerült a MrésMrs legjobbjai közé, a műsor eheti adásaiban ugyanis az előző heteket megnyert párok mérkőznek meg egymással.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés