Tragédia a West Balkánban: öten őrizetben

2011.01.16. 21:39 Módosítva: 2011.01.17. 00:23
Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap este számolt be a szombat éjjel a West Balkánban történt, három halálos áldozatot követelő tragédia nyomozásának részleteiről. Öt embert őrizetbe vettek, és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat. Az egyik áldozat vérében kábítószert találtak.

Megkezdődtek a tanúkihallgatások a szombat éjjeli diszkótragédia ügyében – tájékoztatott Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap este. A rendőrség öt embert vett őrizetbe foglalkozás körében, több ember halálát okozó veszélyeztetés bűntettének gyanújával.

Az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat főszervezője. A rendőrség közleménye szerint az őrizetbe vettek monogramjai: Sz. Gy., A. G., K. T., F. B. G. és P. L.; a rendőrség kezdeményezte az öt személy előzetes letartóztatását.

Emberi felelőtlenség okozta a három áldozat halálát – mondta Pintér, majd hozzátette: több száz ember élete volt veszélyben a West Balkánban szombat éjjel. Megfelelő engedélyek hiányában olyan helyen volt a rendezvény, ahol száz fős kávézó működhetett volna, és
307 embernek biztosított megfelelő menekülési útvonalat. Pintér szerint felelőtlen, kapzsi magatartás, hogy közel háromezer embert engedtek
be, de ennél is többre számítottak, hiszen négyezer belépőjegyet nyomtattak ki.

Pintér Sándor a tájékoztatón

Az előzetes megállapítás szerint a szórakozóhelyen nem volt megfelelően megtervezve sem az az útvonal, ahol a vendégek érkeztek, sem az, hogy a vendégeket különböző szinteken lévő termek közötti hogyan mozgassák. Csak négytized négyzetméter jutott egy emberre a rendezvény idején, ráadásul csak tíz rendező volt, ennyien sem a beengedést, sem az épületen belülmozgatást nem tudták koordinálni, sorolta a miniszter.

Fulladás okozta a halált

Kábítószerfogyasztásra utaló jeleket is találtak a rendőrök a helyszínen, az egyik áldozat vérében pedig amfetaminszármazék volt. Pintér Sándor szerint ez is befolyásolhatta a viselkedését, hozzájárulhatott ahhoz, hogy a lány ne ismerje fel idejében a veszélyt.

Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány elmondta: az egyik lányt a rendezők, a másik kettőt a vendégek hozták ki. A szórakozóhely elé, a földre fektették őket, és először a biztonsági őrök próbáltak rajtuk segíteni. Ekkor érkeztek a rendőrök, és miután erősítést kértek, azonnal megkezdték az épület kiürítését, ami fél-háromnegyed órát vett igénybe.

Az áldozatok testén zúzódásos nyomok vannak, mert az első és második emelet közötti lépcsőn hozzányomták őket a korlátokhoz. Az orvosszakértői vélemény megállapította: halálukat fulladás okozta – közölte Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány.

Bár voltak hírek arról, hogy a helyszínen több újraélesztés is történt, ilyen nem volt, még egy embert vittek el a mentők, neki alkoholmérgezése volt, mondta Tóth Tamás.

Pánik

A késsel, szurkálással kapcsolatos szóbeszédek is alaptalanok voltak – közölte a rendőrfőkapitány. A három lány testén nem volt ilyen sérülés, a rendőrség megkereste a fővárosi kórházakat, rendelőket megkeresték, ott sem jelentkeztek ilyen sérülésekkel, így a késelés lehetősége kizárt.

Arra a kérdésre, hogy volt-e pánik a szórakozóhelyen, Tóth Tamás azt válaszolta: olyan tömeg volt, hogy a tragédiához nem kellett pánik. Egy tanú a vallomásában azt mondta, hogy öt-tíz percig nem érte a lába a földet, annyira zsúfolt volt a hely; így a szintek között mozgó tömeg rendkívüli reakciók nélkül is halálra préselhette az áldozatokat.

A szervezők, illetve a helyet bérbeadók felelősségével kapcsolatos kérdésről a főkapitány azt mondta: van egy polgárjogi szerződés a két fél között, ami ezt világosan szabályozza, de a szükséges engedélyek ettől függetlenül nem álltak rendelkezésre. Kérdésünkre elmondta - miután erről eltérő tájékoztatást adott korábban a West Balkán és az NNL -, hogy a tízfős biztonsági szolgálatot a bérbeadó cég biztosította.

Jövőben

Ilyen későbbiekben nem fordulhat elő - mondta Pintér. Vámosok, rendőrök, tisztiorvosi szolgálat és katasztrófavédelmisek közösen fognak ellenőrzéssorozatot indítani. "Rendet szeretnénk csinálni, be kell tartatni a jogszabályokat", és azt is végig kell gondolni, alkalmasak-e a jogszabályok. Túl enyhék a szórakozóhelyek bejelentési kötelezettségei. Jövő héten terv készül az ideiglenes és az állandó rendezvények ellenőrzésére, mondta a belügyminiszter.