Mindenkit feljelentett a pénzmosással vádolt volt bíró

2011.01.31. 12:30
A milliárdos pénzmosással vádolt volt büntetőbíró jogtanácsosként valótlan adatokkal cégeket hozott létre, hogy ezek segítségével gazdasági bűncselekményeket kövessenek.

Megkezdődött a milliárdos pénzmosással, bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolt egykori büntetőbíró és két társának pere a Fővárosi Bíróságon hétfőn. Miután azonban a több évtizedes jogászi gyakorlattal rendelkező elsőrendű vádlott a tárgyalás elején különféle jogcímeken szinte minden jelenlévőt feljelentett, perrel fenyegetett vagy elfogultsággal vádolt, még a vádirat ismertetéséig sem juthatott el az ügy.

A bűnüldöző hatóságok szerint az elsőrendű vádlott - aki korábban sok évig a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve az FB büntetőbírája volt, majd pedig az ügyvédi kamarából történő kizárásáig ügyvédként tevékenykedett -  jogtanácsosként fél évtizede valótlan adatokkal cégeket hozott létre, hogy ezek segítségével gazdasági bűncselekményeket kövessenek el jobbára külföldi, részben a jelen eljárásban megvádolt, részben ismeretlenül maradt személyek.

A több mint két éve előzetes letartóztatásban lévő, a hétfői tárgyalásra bilincsben érkező elsőrendű vádlott a per megkezdése után nem sokkal feljelentette a bírói tanácsot a jegyzőkönyvvezetéssel kapcsolatban közokirat-hamisítás miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen, elfogultságot jelentett be az ügyész ellen, mert korábban, büntetőbíróként szoros munkakapcsolatban állt vele, a jelenlévő újságírók számára pedig személyiségi jogi pereket helyezett kilátásba arra az esetre, ha tudósítani mernek ügyéről. Az FB bizonytalan időre elnapolta a büntetőügy tárgyalását.