Kétezer gázpalackot foglaltak le Pécsen

2011.03.04. 13:58

Több mint kétezer, engedély nélkül tárolt PB-gázpalackot talált a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Pécsi Bányakapitányság a napokban Pécsen, az ügy kapcsán országos vizsgálat indult.

Góra Zoltán megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta, több lakossági bejelentést kaptak a palackokról, és ezeknek köszönhetően először egy Melinda utcai garázsban bukkantak 90 üres gázpalackra, majd a Nyugati Ipari úton egy telephelyen több mint 2100-at tehergépkocsira, valamint forgalomból kivont pótkocsikra rakva találtak meg.

Riedl István pécsi bányakapitány hozzátette, hogy a palackok közül 68 zárófólia nélküli, ismeretlen töltésű volt, 47-et ráadásul túl is töltöttek. Mivel fennállt a veszély, hogy ezek szétnyílhatnak és felrobbanhatnak, a fesztelenítésükről haladéktalanul gondoskodni kellett. Ebben a Mol és a tűzoltóság szakemberei segítettek, majd a palackokat biztonságos helyre szállíttatták.

Góra Zoltán rámutatott: már a helyszínen hiányosságokat tapasztaltak a fuvarokmányokkal, a teherautó jelölésével, a tűzoltó készülékekkel kapcsolatban, később pedig kiderült az is, hogy a gázpalackokat engedély nélkül tárolták a telephelyen.

Az ügyben az egyik nagy magyar PB-szolgáltató szerződéses partnere és e cég több alvállalkozójának érintettsége is felmerült, ezért vizsgálatot indítottak, és vizsgálják azt is, töltöttek-e újra gázpalackokat, mert a sazbálytalan, engedély nélküli utántöltésért akár 10 millió forint bírságot is kiszabhatnak.

A pécsi esetek kapcsán Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató elrendelte a gázforgalmazással foglalkozó cégek országos ellenőrzését. Emellett várják a gázpalackok szabálytalan tárolásával, töltésével kapcsolatos lakossági bejelentéseket.