Kanadából is felvették a segélyt

2011.04.05. 12:12
Kanadába kivándoroltak ügyében indult eljárás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyészségen, a gyanú szerint az ismeretlen helyen tartózkodó emberek gyermekeik után továbbra is felvették, felveszik a családtámogatási ellátásokat.

Martossy György osztályvezető ügyész elmondta: a főügyészség Sajószentpéter jegyzőjénél végzett vizsgálatot "a közoktatási törvényben meghatározott kötelezettségek megsértésének kapcsán indított szabálysértési eljárások ügyében".

Kiderült, harminchét ember esetében megállapítható, hogy családjával Kanadába kivándorolt, tartózkodási helyük ismeretlen, ugyanakkor felmerült a gyanúja, hogy ezek az emberek a gyermekeik után továbbra is felveszik a családtámogatási ellátásokat.

A Magyar Államkincstár a főügyészség megkeresésére megerősítette ezt a tényt, vagyis "ezen személyek az eljáró hatóságot megtévesztve és tévedésben tartva vették föl az ellátásokat" - tette hozzá Martossy György.

A jogszabály előírja, hogy az ellátást igénybe vevő köteles bejelenteni minden olyan változást, amely az ellátásra jogosultságát érinti, így többek között azt is, ha három hónapnál hosszabb időre külföldre távozik, ilyenkor ugyanis az ellátás szünetel. Erről az érintettek már az igénylőlapon, illetve utóbb a hatóság határozatában írásban is értesültek. Ellátásra egyébként a törvény alapján csak a Magyarország területén élő magyar állampolgárok jogosultak.

Martossy György úgy fogalmazott: a konkrét ügyekben megállapítható, hogy a hatóság a külföldre települt személyek folyószámlájára utalta, vagy postai úton lakcímükre kézbesítette a támogatás összegét.

Beszámolt arról, hogy a főügyészségen az iratok feldolgozása folyamatos. Eddig tizneöt esetben indítottak büntetőeljárást nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt. Időközben Felsőzsolca polgármestere is beadvánnyal fordult a főügyészséghez, miszerint a településükön hét család esetében állapíthatók meg hasonló tények. Ezt még vizsgálják.

Az osztályvezető ügyész közlése szerint várhatóan további esetekben is büntetőeljárást indítanak. Megjegyezte azt is, hogy hasonló visszaélések az ország más területein is előfordulhatnak.

A jogosulatlanul, bűncselekmény útján felvett támogatások egyébként behajthatók a külföldön élő személyektől, ha dolgoznak és abből jövedelmük származik. Erre a körülményre is vannak adatok, közölte.

"A főügyészség közérdekvédelmi szakága tevékenysége során derült fény azokra az esetekre is, amelyekben a szülők iskoláztatási támogatást vettek fel jogosulatlanul az éppen börtönben lévő 18 éven aluli gyermekeik után" - jegyezte meg Martossy György. Ezekben az esetekben is büntetőeljárások indultak.