Vallomást tett a kettős gyilkosság perében a volt rendőrkapitány

2011.05.17. 19:29
Nem akart feljelentést tenni sikkasztásért halála napján a csepeli iskola meggyilkolt vezetője, állította a kettős gyilkosság büntetőperében tanúként meghallgatott volt rendőrkapitány. Szerinte az áldozat az akkori szocialista alpolgármesterhez indult a rendőrségről, ki akarta kérni a politikus véleményét, mielőtt megteszi a feljelentést Deme Gábor ellen, akit most a gyilkosság bűnsegédletével vádolnak.

Sem az arca, sem a neve megjelentetéséhez nem járul hozzá – ezzel kezdte tanúvallomását a csepeli kettős gyilkosság keddi tárgyalásán az egykori rendőrkapitány, Cs. Mihály. Az ő személye azután vált érdekessé az ügyben, hogy tavaly nyilvánosságra került: halála napján járt nála az egyik áldozat, az egyik vádlott pedig régi ismerőse volt.

Cs. Mihály elmondta: még a kilencvenes évek végén ismerte meg K. Tamást, az iskola biztonsági őrét, akit azzal vádolnak, ő adta le a gyilkos lövéseket 2009. január 7-én a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola intézményvezetőjére, Takács Józsefre és munkatársára, Papp Lászlóra. Az ismeretségük a volt rendőrkapitány szerint a Fradihoz kapcsolódik, ahol akkoriban K. Tamás bokszolt, ő pedig "ezer szállal" kötődött a klubhoz. Mindketten Érden laktak, nevelt lányaik egy iskolába jártak.

Ebéd Gyurcsánnyal, vacsora Stallonéval

A volt rendőrkapitány ugyanakkor tagadta, hogy K. Tamás kifejezetten az ő ajánlására került volna a csepeli iskolába, mint ahogy azt korábban Takács özvegye állította. Cs. Mihály szerint valójában az történt, hogy mivel az iskolába nehezen kezelhető, problémás tanulók jártak, ő javasolta Takácsnak, vegyen fel kigyúrt biztonsági őrt. Takács maga talált három jelentkezőt, kikérte róluk a véleményét, és amikor a két, számára ismeretlen név mellett meglátta K. Tamásét, rábólintott, hogy ő jó lesz, idézte fel Cs. Mihály. Szerinte az is közrejátszott Takács döntésében, hogy régebben együtt dolgozott K. Tamás testvérével a Csepel Művekben. A rendőrkapitány szerint K. Tamás be is vált, neki köszönhetően néhány hónap alatt megszűntek az atrocitások az iskolában, Takács is elégedett volt vele.

A rendőrkapitány azt vallotta, hogy Deme Gábort, az iskola volt igazgatóját, az ügy másodrendű vádlottját Takács mutatta be neki annak idején azzal, hogy utódának neveli. Cs. Mihály szerint eleinte nagyszerű volt a kapcsolatuk Demével, akit "jó dumás fiatal srácnak" tartott, de később zavarni kezdte, hogy folyamatosan egy fiatal kolléganőt ajánlgatott neki lehetséges barátnőként. A volt rendőrkapitány Demét jellemezve megemlítette azt is, hogy olyanokat mondott neki: Gyurcsány Ferenccel fog ebédelni, Sylvester Stallonéval pedig vacsorázni. Állítása szerint ezen ő jót mosolygott. Deme később a tárgyaláson tagadta, hogy valaha ilyet mondott volna.

Szerelmes, és elbassza az iskolát

A rendőrkapitány az áldozatot "Taki bácsiként" emlegette, szerinte nemcsak munka-, hanem baráti kapcsolat volt kettejük között, hetente-kéthetente találkoztak, többször jártak egymás otthonában is. Állítása szerint a Deme és Takács közt kialakult konfliktusról 2008 októberében hallott először, amikor meglátogatta őt Érden Takács, Deme és Szenteczky János. (Szenteczky ma a csepeli MSZP vezetője, Deme és Takács egyaránt helyi szocialista politikus volt.) Cs. Mihály szerint ekkor Takács félrehívta őt, és annyit mondott: baj van, Deme szerelmes, és elbassza az iskolát. Ekkor erről nem mondott többet, tette hozzá.

A volt rendőrkapitány azt mondta: legközelebb 2008 decemberében beszélt neki arról Takács, hogy sikkasztásra gyanakszik, ki fogja rúgni Demét, és most átnézi a könyvelést, vizsgálódik. Cs. Mihály szerint mindezt azért mondta el neki Takács, mert a segítségét szerette volna kérni K. Tamás ügyében. Úgy volt ugyanis, hogy ha Demét elküldik, követi őt a biztonsági őr is, márpedig Takács az ő távozását nem akarta. A volt rendőrkapitány azt mondta: Takács azt szerette volna tőle, hogy bírja maradásra K. Tamást.

Át kellett mennie Ferihez

Cs. Mihály szerint ilyen előzmények után érkezett el 2009. január 7., a gyilkosság napja, amelynek délelőttjén Takács felkereste őt a rendőrkapitányságon. Az áldozat özvegye és lánya korábban azt vallotta a bíróságon: Takács kifejezetten azért ment aznap a rendőrségre, hogy feljelentse Demét sikkasztásért. A volt rendőrkapitány ezt határozottan tagadta. Szerinte Takács egy decemberi betöréssel kapcsolatos iratot akart elkérni, és mellékesen megemlítette, hogy fel fogja jelenteni Demét. A volt rendőrkapitány azt állította: ő unszolta Takácsot, hogy ha már itt van, tegye meg a feljelentést, de ő azt mondta: előbb még át kell mennie Ferihez, vagyis Orosz Ferenc akkori alpolgármesterhez, és meg kell beszélnie vele a dolgot. Cs. Mihály szerint azzal váltak el, hogy Takács másnap reggel visszajön majd megtenni a feljelentést. A rendőrkapitány nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy beszélt-e ezután bárkivel Takács feljelentési szándékáról. Állítása szerint arról sem tudott, hogy Takács aznap délutánra találkozót beszélt meg Demével.

A tárgyaláson a volt rendőrkapitányt hosszan faggatták arról is, hogy a gyilkosság után felvette-e a kapcsolatot K. Tamással. Cs. Mihály állítása szerint azokban az órákban égett a telefonja. Elmondta, hogy K. Tamás élettársa is felhívta őt a hivatali telefonján, de csak azt kérdezte tőle, mi történt, majd letették. A volt rendőrkapitányt megkérdezték arról is, hogy egy másik telefonkészülékére magától K. Tamástól is érkezett hívás január 7-én este. Cs. Mihály erről azt állította: azt a készüléket egy barátjával használták közösen, ugyanis mindketten szeretőt tartottak, és erről a telefonról hívták a nőket, hogy a feleségük ne tudja meg. Szerinte a gyilkosság estéjén nem ő beszélt K. Tamással, hanem a barátja.

Tagadta a kórházi látogatást is

A volt rendőrkapitány tagadta azt is, hogy meglátogatta volna K. Tamást a kórházban, ahová a lövöldözés során megsérült keze miatt került. Ez az információ korábban bulvárlapokban jelent meg, és Takács özvegye is beszélt arról vallomásában, hogy Cs. Mihály ezt mondta neki. Az özvegyet Cs. tagadása miatt kedden ismét megkérdezték erről. Az asszony elbizonytalanodott. Azt mondta: nagyon zavart volt azokban a napokban, és lehet, hogy Cs. Mihály nem is ezt mondta neki.

Cs. megemlítette még tanúvallomásában azt is, hogy később a postaládájában talált egy kézzel írt levelet, feltételezhetően K. Tamástól, amelyben arról írt, hogy ártatlan. A nehezen kibogarászható levélből fel is olvasott részleteket a bíró. Maga az elsőrendű vádlott is intézett kérdéseket a volt rendőrkapitányhoz. A biztonsági őr megkérdezte, emlékszik-e rá, hogy egy beszélgetésük során elhangzott: az iskola állambiztonsági megfigyelés alatt áll, mert egy védett személy, Avarkeszi Dezső akkori igazságügyi államtitkár felesége ott dolgozik. K. Tamás szerint ez azért fontos, mert ez az ő ártatlansága mellett szólhatna. Azzal érvelt: ha ő tudta, hogy az iskolát megfigyelik, nem akarhatott lövöldözni. K. Tamás, aki kitart amellett, hogy a gyilkos egy ismeretlen csuklyás volt, a tárgyaláson célzott arra is: talán azért nem okozott zajt az igazi támadó, azért nem hallható a gyilkosságot rögzítő diktafonfelvételen, mert tudott a lehallgatásról.

Kamerák az államtitkár felesége miatt

Cs. Mihály válaszából az derült ki, hogy a beszélgetés során K. Tamás valamit félreérthetett. Szerinte tényleg elhangzott, hogy az államtitkár felesége ott dolgozik, de állambiztonsági megfigyelésről nem volt szó, csak arról, hogy az iskolát be kéne kamerázni.

K. Tamás a tárgyaláson tagadta, hogy azért akart volna elmenni az iskolából Deme felfüggesztése után, mert annyira rajongott volna érte. Szerinte a valódi oka az volt, hogy az iskola munkája rossz fordulatot vett, és hamis az a kép, „mintha én annyira nagyra tartottam volna, hogy egész Csepelt lelövöldözöm érte”.

A büntetőper keddi tárgyalásán kihallgatták azt a két pedagógust is, akik korábbi tanúvallomások szerint Deme kedvencei, kivételezettjei voltak az iskolában. Egyikük, a matematikatanár azt mondta: Deme felfüggesztése után még találkozott vele. Állítása szerint ekkor Deme arról beszélt neki, hogy őt sikkasztással vádolják, de valójában Takács József sikkasztott, és ezt be fogja bizonyítani. Ennek a vallomásnak azért lehet jelentősége, mert Deme a büntetőper során is azt vallotta, maga Takács állt a pénzügyi visszaélések hátterében, és ő csak az utasításait követte.

A per következő, csütörtöki tárgyalásán tervezi meghallgatni a bíróság a csepeli MSZP akkori vezetőit, Orosz Ferencet, Szenteczky Jánost és Tóth Mihály volt polgármestert is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport