Három és fél percen át zuhant a gép

2011.05.27. 15:26

Az Air France 2009 júniusában Rio de Janeiróból Párizsba tartó, végül szerencsétlenül járt gépének egyik pilótája jelezte, hogy erős turbulenciaövezetbe kerülnek, s megállapították, hogy hibásak a repülési, főleg a sebességadatok, közölte pénteken a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal, a BEA.

000T TRMvd946824

Adataik szerint az egyik pilóta közel két és fél perccel a fekete dobozok felvételeinek megszakadása előtt azt mondta: egyetlen adat sem érvényes. A pilóták majdnem egy percig két különböző sebességet láttak a kijelzőkön, az egyik a sebesség rohamos csökkenését mutatta. Az egyik pilóta egyébként közel nyolc perccel a feketedoboz-felvétel vége előtt már figyelmeztette a személyzetet a várható turbulenciára.

A zuhanás 3 és fél percig tartott, ennyi idő alatt ért a gép az Atlanti-óceán fenekére. A kapitány még korábban elment lepihenni, s csak azután tért vissza a pilótafülkébe a két másodpilótához, hogy a gép zuhanni kezdett.

A 447-es járat fekete dobozait idén május elején találták meg, a baleset körülményeiről pedig most tett közzé jegyzetet a BEA. Az Airbuson összesen 228 ember, köztük négy magyar állampolgár és egy szlovákiai magyar vesztette életét.

fr

Thierry Mariani francia közlekedési államtitkár bejelentette, a baleset összes oka és felelőse június végén lesz ismert. A szakértők annyit már megállapítottak, hogy a sebességmérő műszer hibája nem az egyetlen oka a történteknek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport