Csapdába csalták, megerőszakolták a szomszédot

2011.06.29. 15:58
A Somogy megyei bíróság jogerősen öt év börtönre ítélt egy kaposvári férfit, aki élettársa segítségével megerőszakolt és órákon át fogva tartott egy 24 éves helyi nőt. A férfi élettársa 2 év 8 hónap szabadságvesztést kapott.

A bíróság mindkét vádlott esetében enyhítette a korábban kiszabott büntetést: a 39 éves férfit első fokon még hat év, 34 éves élettársát pedig három és fél év szabadságvesztésre ítélték.

P. Róbert és S. Zita tavaly nyáron egy éjszaka azzal állított be a szomszédban lakó fiatal nőhöz, hogy az asszonynak gyógyszerre van szüksége, majd áthívták magukhoz, azt ígérve, adnak neki cigarettát és kávét. Ott megfenyegették, bántalmazták, és a férfi többször megerőszakolta a párja segítségével.

A vádlottak mindvégig tagadták a nemi erőszakot, lány szavahihetőségét tanúk igazolták.

A bíróság súlyosbító körülményként értékelte a nő hosszú ideig tartó fogva tartását, enyhítő körülménynek azt, hogy a vádlottak négy gyermeket nevelnek. Megváltozatta továbbá a másodrendű vádlott esetében a minősítést, a férfi élettársát nem társtettesként, hanem bűnsegédként marasztalta el.