Részegen, kamionnal ment szanatóriumba

2011.07.08. 12:51
Nagy megdöbbenést okozott csütörtökön délután egy 56 éves győri tehergépkocsi-vezető, miután pótkocsis teherautójával behajtott a tatabányai szanatórium területére. Már az érkezése sem volt zökkenőmentes, a bejáratnál lévő őrbódé tetejének ütközve jutott be az épület elé, majd a betegek pihenésére szolgáló füves területen a fák közé szorult.

A férfi hátramenetbe kapcsolta a sebváltót, majd gázt adott. Hiába nyomta a gázpedált a teherautó nem moccant, csak a kerekei pörögtek. Addig próbálkozott, míg az abroncsokat simára koptatta, írja a kemma.hu.

Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Kemma.hu-nak elmondta: ekkor érkeztek meg a rendőrök, akiket a szanatórium biztonsági őrei értesítettek a „hívatlan vendég” miatt.

A rendőrök megkérdezték a férfitól, mit keres az egészségügyi intézmény területén, választ azonban nem kaptak. Megkérdezték tőle, tudja-e, hogy melyik városban van, mire ő értetlenkedve felelte: persze, hogy tudja, Győrben. Gyorsan kiderült, hogy a félreértés okozója a férfi szervezetében kimutatott nagy mennyiségű alkohol volt.

A férfi ellen ittas járművezetés és anyagi káros baleset okozása miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.