Sárkányrepülős fülelte le a fémtolvajokat

2011.07.14. 09:11 Módosítva: 2011.07.14. 09:31
Néhány perc alatt elfogták a Kiskőrösi Rendőrkapitányság járőrei azokat a tolvajokat, akik csütörtök hajnalban, Kiskőrös határában szétvertek egy tanya melletti transzformátort, majd abból három, egyenként 30 kg-os réztekercset akartak elvinni. A tolvajoknak azonban nem volt szerencséjük, mert először egy, a közelben legeltető juhász zavarta meg őket, majd a közeli reptér egyik sárkányrepülőse.

Csütörtök hajnalban hat óra körül érkezett bejelentés a Kiskőrösi Rendőrkapitányság ügyeletére, miszerint egy Kiskőröstől 6 km-re lévő tanyánál négy ismeretlen férfit zavart meg egy juhász abban,mikor azok egy közel három millió forint értékű, a tolvajok által előzőleg szétvert transzformátorból kiszedjenek és ellopjanak három darab, egyenként 20-30 kg-os réztekercset.

A birkákat legeltető juhász arra lett figyelmes, hogy váratlanul elment az áram a hodályban, ezért elindult ellenőrizni a tanyánál lévő transzformátort, ahol három ismeretlent látott meg, akik a juhászt meglátva a közeli szőlősbe, illetve kukoricásba menekültek.

A juhász azonnal hívta a szomszédos repülőtér vezetőjét, aki telefonon értesítette a kiskőrösi rendőröket, és megígérte, hogy sárkányrepülőjével felszállva követi a tolvajokat és fentről fogja segíteni azok elfogását.

A néhány percen belül helyszínre érkező járőrök biztosították a területet, és az erősítés megérkezése után a levegőből irányító sárkányrepülős segítségével előbb két tettest, majd nem sokkal ezután egy harmadikat is sikeresen elfogtak. A gépkocsival menekülő negyedik bandatagot Dunaegyházán, a lakásán találták meg a solti rendőrök.

Az elfogott négy fiatal férfit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság nyomozói lopás bűntette miatt eljárás alá vonták és kihallgatták őket. Az általuk okozott kár eléri a 2 millió forintot.