Gyöngyi
9 °C
9 °C

Nem először gázolt az öngyilkos szegedi sofőr

2011.07.29. 09:43
Kapcsolódó cikkek (1)

Nem Csicsai Fanni volt az első, akit elgázolt a szerdán a westend tetőteraszáról leugró szegedi férfi, írjaa Blikk.

A baleset hétfőn kora délután történt Szeged-Szentmihályon, ahol a férfi kisteherautójával elütött egy 16 éves helybeli lányt az út jobb oldalán. Az autó vezetője segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A fiatal lányt a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A szintén falubeli Balázs Évát azonban már egy évvel ezelőtt, ugyanilyen módon gázolta el a férfi.

"Eltaposott, mint egy bogarat! Először elhajtott mellettem, majd visszatolatott, így mögém került – emlékezett vissza Éva. - Hallottam, hogy tiszta erőből rátapos a gázra, én pedig már hiába húzódtam le, teljesen tehetetlen voltam."

A borzasztó baleset után Éva szinte ugyanolyan súlyos sérüléseket szenvedett, mint Fanni, s hónapokig tartott, mire felépült. "Örülök, hogy egyáltalán képes vagyok járni - folytatta a könyvelőként dolgozó Éva. - Teljesen átérzem, mit érezhet most a kislány. Szeretnék az édesapjával beszélni, de nem tervezem, hogy meglátogatom Fannit, mert egy ilyen megrázkódtatás után szerintem a legfontosabb a nyugalom."