Salamon
6 °C
14 °C

Emberi fej akadt horogra a Rinya-patakban

2011.08.10. 14:09
Horgászás közben emberi koponya akadt a horgára egy férfinak a Rinya-patak Babócsa melletti szakaszán.

Egy babócsai horgász, amikor a horgokat húzta ki a vízből, érezte, hogy az egyiken van valami. Amikor sikerült kihúznia a horgot, látta, hogy egy emberi koponyába akadt bele, amit ijedtében visszadobott a vízbe, majd úgy döntött, hogy hazamegy. A sonline.hu híradása szerint az egész falu erről az esetről beszél.

Az emberek azonnal összefüggésbe hozták egy három-négy évvel ezelőtti eltűnéssel. Egy helybeli asszony tűnt el akkortájt, és bár úgy tudni, hogy azóta halottnak is nyilvánították, a holtteste máig nem került elő. A fiatalember édesanyja a hírportálnak az mondta: fia sokkot kapott, még szerdán sem volt teljesen magánál.

A patak érintett szakaszát jelenleg a Kötél Egyesület búvárai kutatják át.