Természetben törleszthette a hitelét M. H.

2011.08.10. 11:59
Amikor bebizonyosodott, hogy a jászberényi adós már nem ura az egyre halmozódó uzsoratartozásnak, felvetődött, hogy a kamatok egy részét a továbbiakban szexuális szolgáltatással is törlesztheti.

Az adós azt állította egy első fokon most befejeződött jászberényi büntetőperben, hogy természetben próbálta visszafizetni a kapott hitelt  - írja mai cikkében a Szoljon.hu. A jászberényi V. Z. és társai ellen folyó büntetőügyet az tette fontossá Jász-Nagykun-Szolnok megye büntetőjogi gyakorlatában, hogy ez az első olyan uzsoraügy, amiben kamatos pénzek miatt gyanúsítottak valakiket.

Az eset furcsaságát az jelentette, hogy a bíróság elé vitt események tartalmilag uzsorakölcsönügyek voltak ugyan, de miután a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) uzsora-bűncselekményekről szóló szakasza csak 2009-ben lépett hatályba, a V. Z. és társai terhére írt, 2003 és 2007 között történt cselekményekre azt még nem lehetett alkalmazni. Így lett a vád zsarolás — kiegészítő jelleggel pedig még tiltott pornográf felvétellel, illetve lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés, továbbá közokirat-hamisítás.

Az első ügy még 2003-ban indult. A vádirat szerint egy helybéli fiatal nő, bizonyos M. H., ötvenezer forintot kért és kapott kölcsön V. Z.-től, negyvenszázalékos havi kamatra. A tartozás gyorsan hízott, és az adós vallomása szerint 2007 elejére már elérte 372 ezer forintot, miközben az öt év alatt több millió forintot kifizetett a hitelezőjének.

Azt állítja, nem saját jószántából tette, sokkal inkább ijesztő fenyegetések hatására. Ez idő tájt jöhetett el a bevezetőben említett pillanat, amikor az adós a kölcsönadó barátnője lett. M. H. állítja: V. Z. ajánlotta, hogy a törlesztés egy részét — felét — természetben, szexszel fizesse meg neki, míg a férfi ezt természetesen tagadja. Ő azt vallotta a bíróság előtt, hogy éppen hogy fordítva történt a dolog, és a nő a kapcsolatuk idején anyagilag folyamatosan pumpolta őt.

A liezon vége az lett, hogy M. H. a rendőrséghez fordult. A rendőrség azonos időben tartott házkutatást V. Z.-nél és társánál, B. K.-nál, és az üzletszerű pénzkölcsönzésről tanúskodó listák, közjegyző által hitelesített adósságelismerő iratok mellett, V. Zoltánnál lőszert és fegyvert is találtak a házkutatók, amiket végül egyikük apja vallott a sajátjának. A fegyverbirtoklásért így ő lett az ügy hetedrendű vádlottja.

A büntetőper során a Jászberényi Városi Bíróság bizonyítottnak látta a folytatólagosan elkövetett zsarolást M. H.-val szemben. A kapcsolatot tovább fűszerezte, hogy a hitelező és az adós kamatcsökkentő kapcsolatáról videofelvételek is készültek, később ez is a vádlott kontóját terhelték.

V. Zoltántól és társától — a mögötte álló „befektető” B. Károlytól — egy középkorú jászberényi férfi is kért, és kapott kölcsönt. 2004 közepén ötvenezer forinttal indult a két hónapos futamidő, harmincezer forint havi kamattal. 2005 februárjára már 1 millió 300 ezer forintnál tartott az adósság, felerősödött a fenyegetés és zsarolás is. Nem csoda, ha az adós Sz. J. egyszerűen elbujdosott a városból, és a tanúskodást is védett pozícióban vállalta csak. V. Zoltánt és másodrendű vádlott társát, B. K. Z.-t, ebben az ügyben is zsarolás miatt marasztalta a bíróság.

Az elsőként említett sértett, M. H., részben, hogy fedezni tudja a V. Zoltánékkal szemben fennálló tartozását, további újabb uzsorakölcsönöket is felvett. Előbb anyához és lányához — Ö.-néhez és Ö. K.-hoz —, majd Cs. R.-hez fordult segítségért. Az első fokon eljáró bíróság most az ő bűnösségüket is kimondta.

Nem volt könnyű a bizonyítás ebben a szerteágazó ügyben — tudta meg a Szoljon.hu munkatársa az eljáró bírótól. Egymásnak ellenmondó vallomások, félelmek és fenyegetések nehezítették az igazság kiderítését.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport