Tasnádi kijöhet az előzetesből

2011.09.21. 18:53

A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben.

A végzést a "T. Péter" ellen önbíráskodás és más bűncselekmények miatt folyó per szerdai tárgyalási napján rendelték el. A lakhelyelhagyási tilalom az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart.

Az indoklás szerint a bűnismétlés veszélye változatlanul fennáll, de ennek foka már nem olyan mértékű, hogy azt csak az előzetes letartóztatással lehessen kiküszöbölni.

A bíróság egyúttal előírta azt is, hogy a férfi heti két alkalommal köteles a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon jelentkezni, és Budapest területét engedély nélkül nem hagyhatja el. A végzés az ügyészi fellebbezésre tekintettel nem jogerős – áll a közleményben.

Az ügyészség egyebek mellett egyrendbeli önbíráskodás kísérletével, egyrendbeli önbíráskodással, valamint jelentős értékre elkövetett rablással vádolja Tasnádi Pétert.