Vésővel gyilkolt az ásotthalmi nő

2011.11.03. 10:42
A szegedi ítélőtábla jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtott egy ásotthalmi nőt, aki tavaly ősszel meggyilkolta idős szomszédasszonyát, hogy megszerezze néhány ezer forintját.

A büntetett előéletű, munkanélküli, szakképzettséggel nem rendelkező, alkoholfüggő vádlott, a Csongrád megyei Ásotthalmon élő, jelenleg 43 éves Á. Zsuzsanna gyakran átjárt 78 éves szomszédjukhoz. Az idős asszony betegeskedett, többször rosszul lett, ezért házának egyik kulcsát átadta a vádlott édesanyjának.

A vádlott többször kért pénzt későbbi áldozatától, ezt a leginkább cigarettára és alkoholra költötte. Tudta, hogy az idős asszony mindig tart otthon néhány ezer forintot, többször kutakodott is annak lakásában, az őt rajtakapó sértett azonban nem tett feljelentést, mert félt a jószomszédi viszony megromlásától.

A vádirat szerint 2010. szeptember 17-én Á. Zsuzsanna elhatározta, hogy pénzt szerez az asszonytól. Megivott fél liter bort és egy deciliter rumot, majd átment a szomszédjukhoz, akitől ezer forintot kért. Az idős asszony megtagadta a kölcsönt, mondván, a nő így is tartozik neki. A vádlott meglökte az asszonyt, aki emiatt elesett. A nő ezt követően a nadrágszárából elővett egy 31 centiméter hosszú fémvésőt, amellyel kétszer nagy erővel lesújtott földön fekvő áldozatának a fejére. A súlyos koponyasérülésekbe az idős asszony belehalt.

Ezután magához vette az idős asszony mobiltelefonját és legalább ötezer forintját, majd távozott a házból, úgy, hogy az ajtót az áldozat kulcsával bezárta. A holttestet a vádlott édesanyja találta meg néhány órával később.

A vádlott – aki a bűncselekmény másnapján öngyilkosságot kísérelt meg – az eljárás során beismerő vallomást tett, azt azonban tagadta, hogy pénzt vett volna el. A vádlott a fellebbviteli tárgyaláson nem vett részt.

A táblabíróság a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében és – egy, a gyilkosság előtt néhány hónappal elkövetett betörés miatt – lopás vétségében mondta ki bűnösnek, és ezért jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport