Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Kapával ütött, késsel szúrt

2011.12.01. 12:12
Jogerősen három év fegyházbüntetéssel sújtott a szegedi ítélőtábla egy Hódmezővásárhelyen élő férfit, aki két ismerősét is bántalmazta, egyiküket kapával verte fejbe, a másikat késsel szúrta mellkason.

A nyolc általános végzett, alkalmi munkákból és nyugdíjból élő, korábban többször is büntetett hajléktalan, 52 éves R. Tamás 2009 májusában egy Hódmezővásárhely melletti tanya kertjében lakott együtt a későbbi sértettel.

2009. május 11-én mindketten részegek voltak, amikor szóváltás alakult ki közöttük a kertben. Ekkor R. Tamás felvett a földről két kézikapát, és azokkal legalább háromszor fejbe vágta a sértettet. Az eszméletét elvesztő férfit egy órával később beszállították a szegedi klinikára, és még aznap megműtötték, majd hónapokkal később még további két beavatkozást hajtottak végre rajta. A szakértői vélemény alapján a férfi sérülése akár életveszélyessé is válhatott volna.

2009. június 22-én késő délután egy férfi látogatott el a tanyára. Egy idő után az ittas vádlott szóváltásba keveredett az ott tartózkodókkal. R. Tamás egy kést vett magához, és a zárt kertben lévő kisházhoz ment, ahol egy ágyon a sértett pihent. Mellkason szúrta, a szegycsontjánál találta el.

A megtámadott férfi el tudott menekülni, és egy járókelőtől kért segítséget, aki mentőt hívott hozzá. Nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de a szakértői vélemény szerint akár életveszélyes állapot is kialakulhatott volna.

A táblabíróság két rendbeli testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért őt mint többszörös visszaesőt, jogerősen halmazati büntetésül három év fegyházra ítélte.