Parkoló autók közé csapódott egy autós Budán

2011.12.04. 12:50 Módosítva: 2011.12.04. 13:28
Összesen öt autó tört össze a vasárnap délben történt balesetben, egy ember életét vesztette.

Súlyos közlekedési baleset történt délben Óbudán, a Szentendrei út belváros felé tartó oldalán, tudtuk meg egy olvasótól, aki képet is küldött a balesetről. A Szentendrei út 30. szám előtt szakaszon a járdán parkoló autók közé vágódott egy gépkocsi, ott három autót összetört, majd a villanyoszlopnak csapódva áll meg.

A Magic Burger közvetlen közelében történt balesetet végignézték a hamburgersütödében dolgozók. A szemtanúk szerint a balesetet az okozhatta, hogy a meglehetősen gyorsan hajtó autós a buszsávban próbált előzni egy másik járművet. Azonban a manőver nem sikerült, először súrolva nekiütközött az előzött autónak, majd a sofőr elveszthette uralmát autója fölött, fölkapott a padkára és a járdán álló autók közé kanyarodott.

Fotó: Fazekas Eszter /

A nagy sebességgel érkező, két autót szinte teljesen összetörő, egy harmadikat megrongáló autót végül a villanyoszlop fogta meg, ha az nincs, akkor a hamburgeres bódéban áll meg. Az ütközés erejétől két autó így is nekicsapódott az ott lévő kaszinó teraszhelyiségének, benyomva annak sátorvászon falát.

A baleset helyszínére három autóval kiérkezett a tűzoltóság is, ők áramtalanították az összetört autókat, illetve segítettek kiemelni a kocsiból a balesetet okozó sofőrt. Az Index úgy tudja, hogy a sofőr a helyszínen életét vesztette, sérültje nincs a balesetnek.

baleset
Fotó: Tóth Péter /

A rendőrség megerősítette, hogy a balesetben életét vesztette a sofőr, egy 36 éves férfi. A baleset körülményeit még vizsgálják, így annak okáról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport