Jenő
3 °C
8 °C

Súlyosabb büntetést kapott Eva Rhodes gyilkosa

2011.12.06. 11:28 Módosítva: 2011-12-06 13:05:56
A győri ítélőtábla jogerősen tizenhárom év börtönnel sújtotta azt a férfit, aki három éve agyonverte a közeli Bőnyön működő állatmenhelyet üzemeltető idős asszonyt, majd értékeivel távozott.

Emberölésért és lopásért tavaly szeptemberben tíz év börtönnel sújtotta A. Csabát az első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron megyei bíróság, és mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá körülbelül 1,75 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

Kovács Tamás bíró közölte: az első fokon megállapított lopás helyett a bírói tanács kifosztásként értékelte, hogy a vádlott elvitte áldozata értékeit. Ezért súlyosbították a börtönbüntetést, valamint ötről nyolc évre emelték a közügyektől eltiltás tartamát. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Köszler Ferenc bíró az elsőfokú döntés szóbeli indokolásában akkor azt mondta: nem fér kétség ahhoz, hogy a vádlott követte el az emberölést, és az elkövető feldúlt állapotát nem látták elegendőnek ahhoz, hogy kimondják az erős felindultságot. Mivel az erőszakos cselekmény és a vagyontárgyak elvétele között órák teltek el, nem a vádiratban szereplő kifosztás, hanem lopás miatt marasztalták el A. Csabát.

Ököllel, majd fejszenyéllel

Az ügyész már akkor jelezte, súlyosbításért fellebbez, mert kifosztásból lopássá minősítette a bíróság az áldozat értékeinek elvételét. A. Csaba és ügyvédje enyhítést kért; a jogi képviselő a tárgyaláson is többször kifejtette: szerinte nem bizonyítható, hogy emberölés történt, így ügyfele legfeljebb súlyos testi sértésért volna elmarasztalható.

A vádirat szerint a harmincas évei elején járó férfi egy heves – részben személyes jellegű, részben anyagi természetű – vita után 2008 szeptemberében agyonverte munkaadóját. Ököllel, majd fejszenyéllel halálos sérüléseket okozott a bőnyi állatmenhelyet üzemeltető magyar származású, brit állampolgárságú nőnek. A tettes elégette, majd egy közeli telken elásta Eva Rhodes földi maradványait, néhány ezer forintját és laptopját pedig magához vette.

A férfi az első tárgyalási napon beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, majd az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét.

Az aktákat követelték

Eva Rhodes hozzátartozói és barátai Orbán Viktornak címzett levelet adtak át a magyar kormányfő szóvivőjének a nyáron Bécsben. Ebben Judith Majlath, az áldozat testvére – aki nyilvánosan több alkalommal az ügy eltussolásával vádolta a magyar hatóságokat, a bírókat pedig korruptnak bélyegezte – kéri a miniszterelnök segítségét abban, hogy Magyarország adja ki az ügy dokumentumait a brit hatóságoknak.

Judith Majlath az ítélethirdetés után arról beszélt: számított arra, hogy másodfokon néhány évvel megemelik a vádlott büntetését, mint mondta, annak érdekében, hogy a magyar hatóságok végleg le tudják zárni az ügyet. Ők azonban mindenképpen továbbviszik az eljárást; később tisztázzák ügyvédjével, hogy magyar vagy nemzetközi jogi fórumon kezdeményezik a további, feltáró vizsgálatot.

Kérdésre válaszolva elmondta: akkor lett volna elégedett, ha életfogytig tartó szabadságvesztést rónak ki a gyilkosra. Testvére maradványait pedig nem fogják eltemetni, amíg nem tudják "pontosan az igazságot".