Feladta magát a sorozatrabló banda harmadik tagja

2011.12.08. 20:34
Feladta magát a rendőrségen a legalább hét pénzszállító kirablásával gyanúsított banda harmadik tagja, a 29 éves pomázi férfit őrizetbe vették – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A gyanú szerint K. Norbert – két társával – 2010 júliusa és 2011 áprilisa között követte el a rablásokat.

Az NNI nyomozói november közepén fogták el a főként pénzszállítók kirablásával gyanúsított banda két tagját; P. Richárdot és É. Zoltánt már előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság. A nyomozóhatóság gyanúja szerint a férfiak több mint 100 millió forint kárt okoztak, s elraboltak hét lőfegyvert.

Az NNI adatai alapján a gyanúsítottak felfegyverkezve, rablási szándékkal budapesti kerületekben, illetve Dunakeszin és Nagytarcsán támadták meg a postahivatalokhoz érkező pénzszállító cégek alkalmazottait. A támadások során nemcsak készpénzt raboltak, eltulajdonítottak szolgálati maroklőfegyvereket is.
Az NNI tájékoztatása szerint a rablók egy Pilisvörösváron lakó családot is kiraboltak.

A nyomozók a házkutatások során tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, így feltehetően a megtámadott értékszállítóktól elrabolt négy maroklőfegyvert, valamint egy AK gyártmányú gépkarabélyt, a hozzájuk tartozó lőszerekkel.

Az eljárás során – amelybe szakértőket is bevontak – az NNI nyomozói azt is vizsgálják, hogy a gyanúsítottak személye esetlegesen köthető-e más bűncselekmények elkövetéséhez.