Nyugdíjazzák az orgiára érkező németeket

2011.12.09. 14:11 Módosítva: 2011.12.09. 14:14

Megváltoztatják a nevét és valamennyi felsővezetőjét nyugdíjazzák annak a német cégnek, amely 2007-ben orgiát rendezett a legjobb dolgozóknak a budapesti Gellért fürdőben. Pénteki német lapbeszámolók szerint a biztosítás-közvetítéssel foglalkozó Hamburg-Mannheimer International (HMI) mindhárom alapítója távozik, a céget pedig átnevezi a tulajdonos, az Ergo biztosító.

A HMI a legjobban teljesítő ügynököknek jutalomutazást szervezett Budapestre 2007-ben. A program része volt, hogy magyar prostituáltak szórakoztatták a német vendégeket a Gellért-fürdőben. A Handelsblatt című üzleti lap a látogatásról idén májusban a HMI belső feljegyzései alapján cikket írt, amelyből nagy botrány kerekedett. A cég vezetése az eset tüzetes kivizsgálását ígérte, és megbocsáthatatlan hibának nevezte a budapesti kicsapongást.

A HMI körül más botrány is volt, például gyanúba keveredett, hogy ügynökei félrevezettek ügyfeleket. Az anyavállalat most megpróbálkozik az újrakezdéssel, ezt szolgálja a névváltoztatás és a cégalapítók nyugdíjazása. Ugyanakkor az Ergo azt közölte, hogy a változtatások nincsenek közvetlen összefüggésben a botrányokkal.

Az új névről még nincsen döntés, az azonban biztos, hogy az anyavállalat szorosabban ellenőrzi majd a 9.600 biztosítási ügynökből álló hálózatot, és jutalomutazást csak a központ szervezhet.