Méregkeverő szedi áldozatait Berlinben

2011.12.11. 16:44

Titokzatos méregkeverő portyázik a berlini karácsonyi vásárokon, a hatóságok szerint már heten lettek rosszul miatta és lehet, hogy követője is akadt.

A berlini rendőrség vasárnapi bejelentése szerint eddig összesen nyolc mérgezéses eset történt a belvárosi karácsonyi vásárokon. Az első hét eset igen hasonló, a szombat este történt nyolcadik viszont nem illik a sorba, így előfordulhat, hogy egy második méregkeverő is szed áldozatokat.

Az egyes számú mérgező a szemtanúk leírása szerint átlagos kinézetű, kerek arcú, nagyjából 45 éves férfi utcai ruhában. Röviditallal töltött apró üvegeket osztogat ismeretleneknek, arra hivatkozva, hogy a napokban apa lett és szeretné megosztani örömét. Az ajándék italtól az áldozatok rosszul lettek, volt köztük, aki el is ájult.

A nyolcadik eset elkövetője mikulásruhában környékezte meg áldozatát, egy 15 éves lányt, és papírpohárban adta át az italt. Az áldozat hányingerről és emlékezetkiesésről panaszkodott. A rendőrség nyomoz az ügyben, az elkövetőnek, illetve elkövetőknek egyelőre nem akadtak a nyomára.