Életveszélyes szurkálás áldozatát keresik

2012.01.01. 19:35

Egy tartozás megfizetését követelte a támadó, amikor kevéssel az új év beköszönte után felkereste áldozatát. A 22 éves mosonmagyaróvári férfi elutasító választ adott, ezért előbb ütlegelte, majd a helyszínen talált konyhakéssel bal karján és mellkasán többször megszúrta.

A helyszínre érkező rendőrök a 29 éves támadót letartóztatták, ellene emberölés kísérlete miatt indult eljárás. A sértettet a helyi kórházba szállították a mentők, de a férfi még azelőtt ismeretlen helyre távozott, hogy sérüléseit elláthatták volna - mondta Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság szóvivője.

Magyar magyarra támad?

A szóvivő jelezte, hogy 2012 első óráiban több erőszakos cselekmény is történt a megyében. Győr sétálóutcáján a hajnali órákban egy komáromi férfi előbb szidalmazott egy 17 éves helyi lányt, amiért külföldiekkel, nem pedig magyarokkal sétál, majd gázpisztollyal homlokon lőtte áldozatát.

Az egyik benzinkútnál pedig két vásárló vitája fajult addig, hogy egyikük egy vadászkéssel lapockán szúrta a másikat; mindkét ügyben súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást a győri kapitányság.

Kocsis Tünde elmondta azt is, hogy Szany egyik szórakozóhelyén hajnali két órakor egy 20 éves férfi lelökött a lépcsőn egy 46 éves vendéget, akit életveszélyes koponyasérülésekkel szállítottak kórházba. A támadó ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás.